A szentföldi gyerekek együtt imádkoztak a békéért Jeruzsálemben

A szentföldi gyerekek együtt imádkoztak a békéért Jeruzsálemben

Francesco Patton szentföldi ferences kusztos a Vatikáni Rádiónak nyilatkozott, Ferenc pápa november 5-i békefelhívásaihoz csatlakozva. Jeruzsálemben izraeli és palesztin gyerekek; zsidók, keresztények és muszlimok együtt imádkoztak a békéért.

A Szentatya a vasárnapi Úrangyala elimádkozása után erőteljes hangon ismét a háború azonnali beszüntetését kérte.

Tegyenek meg mindent azért, hogy elkerüljük a konfliktus kiszélesedését – a pápa szavait a Vatikáni Rádió olasz nyelvű élő adásában hallgatta, majd kommentálta Francesco Patton szentföldi ferences kusztos. Kifejezte: reméli, hogy Ferenc pápa ismételt felhívásai megérintik a világ hatalmasainak lelkiismeretét.

„A pápa szavai eszembe juttatták a szombat esti eseményt itt, Jeruzsálemben, melyen a gyermekek a békéért imádkoztak. Együtt, izraeliek és palesztinok, keresztények és muszlimok – mondta a szentföldi ferences ferences. – Nagyon megérintett egy ötéves kislány imája, aki aggódva imádkozott az édesapjáért. Ez a félelem nemcsak a gyerekkorára, hanem valószínűleg az egész életére kihat majd.

Jeruzsálemben továbbra is szürreális a hangulat, tapintható a félelem; a gyűlölet és a harag érzése keveredik a tehetetlenséggel és a fájdalommal. Ez pedig még erősebben rávilágít arra, hogy szükség van az imáinkra és a békés megoldásokra, melyek által megóvhatjuk a civil lakosságot, különösen a gyermekeket.”

A szentföldi ferences kusztos emlékeztetett az október 7-i támadásra: szörnyű mészárlást követtek el az izraeli civilek ellen, akik a Gázai szoros körül éltek. Több ezer ember meghalt, 250 személyt elraboltak. A Gázai övezetben már közel tízezer a halottak száma, az áldozatok mintegy fele gyermek. Ez a tragédia föl kellene hogy rázza minden ember lelkiismeretét, a világ hatalmasaiét is, azon férfiak és nők lelkiismeretét, aki erőteljes befolyással lehetnek az azonnali és jövőbeli döntésekre.

Hírdetés

Hogyan élik meg az idősebb emberek az egy hónapja tartó háború drámáját? „Ők elsősorban gyermekeikért és unokáikért aggódnak; nem a saját jövőjükre, hanem szeretteik jövőjére gondolnak – mondta el a Vatikáni Rádiónak Patton atya. – Ezt tapasztaltam nemcsak Gázában, hanem itt, Izraelben is. Sok idős ember nem lát jövőt gyermekei és unokái számára, ezért arra biztatják őket, hogy hagyják el az országot és másutt kezdjenek új életet. Ez továbbsúlyosbítja a tragédiát a keresztény közösség számára, mert azt jelenti, hogy csökken a közel-keleti keresztények száma.”

A legutóbbi információk a Gázában élő kis közösséggel kapcsolatban robbantásokról szóltak, melyek egy templom és egy szerzetesnővérek által működtetett iskola közelében csapódtak be.

Egy másik hír szerint gázai gyerekek – csatlakozva Ferenc pápa gyerekekkel való találkozójához, amelyet november 6-án, hétfőn tartottak a Vatikánban – videót küldtek a Szentatyának, „amelyben megköszönik neki mindazt, amit tesz. Imádkoznak a pápáért, és bombázások ellenére megmutatják a keresztény remény arcát”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »