A Szentatya orvosai javaslatára elhalasztja dél-szudáni és kongói apostoli útját

A szentszéki sajtóközpont június 10-én, pénteken bejelentette, hogy Ferenc pápa kénytelen későbbi időpontra halasztani az eredetileg július elejére tervezett apostoli látogatását a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba.

Matteo Bruni, a Szentszék Sajtótermének igazgatója pénteken bejelentette: „Orvosai kérésére, és annak érdekében, hogy ne veszélyeztessék a térdei kezelésének eredményeit, a Szentatya kénytelen volt sajnálattal elhalasztani apostoli útját a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba, amelyre a tervek szerint július 2. és 7. között került volna sor. Az újabb dátumot későbbi időpontban határozzák meg.”

Hírdetés

Afrikába vezető apostoli útja során Ferenc pápa a Kongói Demokratikus Köztársaságban a fővárosba, Kinshasába és Goma városába, Dél-Szudánban pedig a fővárosba, Jubába látogatott volna július elején.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »