A Szent István Társulat kiadványai is ingyenesen elérhetők online április 23-ig

A Szent István Társulat, az Arcanum digitális adatszolgáltatóval együttműködve, április 6-tól a nagyközönség számára is hozzáférhetővé teszi digitális adatbázisát, mely a tervek szerint egy éven belül – dinamikusan bővülve – a nagy múltú kiadó szinte teljes könyvállományát felöleli majd.

Ray Bradbury antiutópiája, a Fahrenheit 451 egy olyan jövőben játszódik, ahol betiltják az olvasást és elégetik a könyveket, mert kártékonynak találják az irodalmat. Csoportokba szerveződő értelmiségiek azonban szóról szóra betanulnak egy-egy könyvet, hogy megőrizzék elméjükben az emberiség tudáskincsét.

Bradbury 1953-ban még nem tudhatta – mondta el Farkas Olivér, a Szent István Társulat igazgatója –, hogy a korlátozott befogadóképességű emberi agy helyét majd a digitális adathordozók veszik át. Ráadásul a nagy teljesítményű szerverhálózatok nem egy, hanem millió és millió könyvet tárolnak betű szerinti hűséggel. Ha kiadónk 172 évnyi könyvállományát Bradbury elképzelése szerint kívánnánk megőrizni, minimum tízezer értelmiségire lenne szükségünk; így azonban egyetlen adatbázis elegendő hozzá.

A kialakult járványhelyzetre való tekintettel – az Arcanum adatszolgáltatóval egyeztetve – április 23-ig ingyenesen férhetnek hozzáSzent István Társulat olvasói több mint 1000 digitalizált kiadványhoz, ami 250 000 oldalnyi terjedelmet jelent. Bár ez még csak töredéke a Társulat 1848 óta megjelent könyveinek, összehasonlításul érdemes megemlíteni az Országos Széchényi Könyvtár 2016-os statisztikáját, mely szerint Magyarországon ma egy átlagos otthoni könyvgyűjtemény 278 kötetből áll. A dinamikusan bővülő adatbázis idővel tehát megsokszorozhatja egy házikönyvtár, de akár egy oktatási intézmény állományát is, ráadásul többféle módon kategorizálva, kereshető formában, a legkülönfélébb elektronikus funkciókat felkínálva.

Hírdetés

Történelmi távlatból szemlélve elmondható, hogy a nyomtatott könyvek egy idő után elfogynak a boltok polcairól, ezzel hasznos, értékes, nem ritkán egyedülálló művek válnak hozzáférhetetlenné. Különösen elgondolkodtató ez a keresztény könyvek esetében, ha felidézzük T. S. Eliot szavait, melyet A kultúra meghatározása című művében olvashatunk:

A Szent István Társulat ehhez a „túléléshez” szeretne hozzájárulni digitális adatbázisának közreadásával.

A könyvállomány a Szaktárs.hu oldalon érhető el.

Forrás és fotó: Szent István Társulat

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »