Bár nem tisztem és nem is szándékom megvédeni a Jobbikot Lendvai Ildikó metaforákban és hasonlatokban gazdag minapi támadásával szemben, szükségét érzem, hogy rámutassak tartalmi hamisságára. A Jobbik múltbéli megnyilvánulásai és a pártban a mai napig fellelhető rasszista, xenofób, szélsőséges kirohanásokra is hajlamos elemek joggal váltanak ki olyan jellegű kételyeket, amilyeneket Lendvai Ildikó megfogalmaz. Akkor is, ha Vona Gábor pártja ma már számos kérdésben a Fidesztől balra áll, és akkor is, ha jóindulattal megelőlegezzük, hogy Vona Gábor tényleg elszántan mossa a ruhát, ami Lendvai Ildikó szerint ennek ellenére ugyanolyan szennyes, mint a Fidesz viselete. De a támadás hamis.
Mert először is pontatlan. Ma, amikor a hazugságok és az „alternatív tények” napjait éljük, a demokrácia iránti elkötelezettségüket hirdetők fokozottan felelősek a pontos, tárgyilagos és tényszerű fogalmazás kultúrájának kitartó műveléséért. A Jobbik nem felelős a Soros-plakátokért, nem igaz, hogy „ugyanúgy brüsszelezik”, és az sem, hogy „Putyinhoz törleszkedik”. Noha a Jobbik még mindig a soraiban tartja a valóban Putyinhoz törleszkedő Kovács Bélát, az orosz elnök ma már nem a Jobbikba, hanem a Fideszbe fekteti erőforrásait. Az sem igaz továbbá, hogy Paks ügyében a Fidesz és a Jobbik egyetért. Nem tudok róla, hogy a Jobbik azt szeretné, „ha majd minden sarkon Horthy-szobor állna”, de arról sem, hogy a párt a szociális segélyezés további csökkentését szorgalmazná.
Lendvai indulatos megfogalmazásai inkább a hazánkban egyre nagyobb teret nyerő uszítás tárgykörébe tartoznak, és nem a higgadt számonkérés nyelvezetének jeleit hordozzák. Igen, van mit számonkérni a Jobbiktól, de nem így, és semmiképp sem úgy, hogy a számonkérés lehetőségét megadó vita napján az MSZP miniszterelnök-jelöltje lemond, majd helyette az MSZP nem küld senkit a tévéstúdióba.
Másodszor: az MSZP ruhája talán tisztább, mint a Jobbiké? Lendvai Ildikó írása azért is elszomorító, mert hét év után a szerző még mindig nem érti, hogy miért bukott meg a pártja. Azt hiszi, hogy a „szolidaritás”, a „demokratikus európai Magyarország” vagy a „szabadságeszme” rendületlen ismételgetése elfedi azt a tényt, hogy az MSZP országlása alatt nagyot nőtt a szegények és leszakadottak száma, hogy devizahiteles családok és ígéretes kisvállalkozások százezrei mentek tönkre – mert a szocialisták a bankok oldalára álltak –, hogy a tőke és a munka részesedése a nemzeti jövedelemből (mint most a Fidesz alatt is) kivétel nélkül minden évben a tőke javára tolódott el. A Gyurcsány, Bajnai Gordon, Lendvai vezette MSZP Simor András jegybankelnök közreműködésével vitt gazdaságpolitikája – a gyurcsányi fiskális és a Simor-féle szadista monetáris politika gyilkos kombinációja – a nemzet kétharmadát az út szélén hagyta.
Mi a nagyobb bűn? „Komcsizni, buzizni, cigányozni, zsidólistázni”, ahogy tette azt a (korábbi) Jobbik, vagy a nemzetgazdaság oly mértékű tönkretétele, amelynek nyomán csak a valutaalap menthette meg az országot az államcsődtől? Lendvai állításával szöges ellentétben nem a Jobbik és a Fidesz, hanem a Fidesz és az MSZP van azonos oldalon – a tőke és az újgazdagok, a korrupció és az állam emlőjén meggazdagodók oldalán. Igaz, hogy a Jobbik sok éven át nemzetünk legcsúnyább görcseiben és legfájdalmasabb sebeiben vájkált, de az a gazdaságpolitika, amely mára a magyarok vásárlóerő-paritáson számított nettó átlagkeresetét a bolgár és a román szint közelébe, a többi 25 EU-tagállam – így a fejlett nyugatiakon kívül Szlovákia, Észtország, Horvátország, Csehország, Szlovénia, Lengyelország, Litvánia és Lettország – alá süllyesztette, nem a Jobbik, hanem az MSZP és a Fidesz dicstelen műve.
http://mno.hu/
Persze ízlés kérdése, de nem hiszem, hogy azoknak, akik hét és fél év után sem hajlandók szembenézni az országlásuk alatt történtekkel, joguk lenne másokat „hullarablónak”, „keselyűnek”, „sakálnak” minősíteni – mintha ezek a komcsizásnál és a cigányozásnál ildomosabbak lennének – azért, mert a korábban rájuk szavazókat meg akarják szólítani. Nem az lenne inkább a „demokratikus, európai Magyarország” mellett – elmondása szerint – elkötelezett Lendvai dolga, hogy egy európai életszínvonalat biztosító gazdaságpolitika kimunkálásán fáradozzon mások ócsárlása helyett? Nem, ő a tetemesen kinyílt bérolló visszazárása helyett ismét a tőke segítségére siet azzal, hogy az efféle kezdeményezést elveti, mert az „mérgező szószban ázik”. Tényleg nem érti ez a politikus, hogy a demokratikus európai Magyarországhoz európai teljesítőképességgel bíró nemzetgazdaságra lenne szükség? És azt sem, hogy az igazi méreg az a társadalmi kettészakadás, kilátástalanság és megalázottság, amely az országban az ezredforduló óta kialakult?
A kételyek persze jogosak. Van még út a Jobbik előtt, mire csúnya múltja mögötte marad. De ahhoz képest, ahol a Jobbik tart, miután bocsánatot kért antiszemita és egyéb szélsőséges politikájáért, hol tart az MSZP – és tegyük hozzá: Gyurcsány Ferenc pártja is –, amely arra sem képes, hogy elhatárolódjon korábbi katasztrofális gazdaságpolitikájától? Hol van ezeknek a kételyeknek, illetve a Jobbik vétkeinek a súlya az MSZP és a Fidesz állam- és nemzetrombolásához képest? Ha nem lehet megbocsátani a Jobbik korábbi antiszemitizmusáért, hogyan lehet megbocsátani több tízezer magyar család kilakoltatásáért? Amikor tehát Lendvai Ildikó ébresztőt kiált, pontosan mire szeretné a pártját ráébreszteni?
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.10.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
