A szemkilövető már a parlamentben is az ellenzék vezéreként viselkedik

Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc is szót kért hétfőn a parlamentben az EP-választás után. Orbán triumfált, Gyurcsány keményen nekiment, és a Fidesz európai bukásáról beszélt. Orbán csak közvetve szólt vissza Gyurcsánynak, Kocsis Máté és Dömötör Csaba annál egyértelműbben gyurcsányozott – írja az Index.

A vasárnapi EP-választás eredménye (nagy Fidesz-győzelem, legnagyobb ellenzéki párttá erősödő DK) már előrevetítette, hogy a Fidesz legnagyobb ellenfele ismét Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök lesz.

Orbán: nagyobb támogatást kaptunk, mint egy éve

Hétfőn napirend előtt szót kért a miniszterelnök, és az éjszaka már hallott fordulattal indított: „Rekordrészvétel mellett a magyar kormánypártok rekordgyőzelmet arattak.” A kormányfő a vasárnapi EP-választást úgy értékelte, a magyar úgy döntöttek:

  • európai nemzet, európai ország Európa a mi hazánk is;
  • Brüsszelben változást szeretnének;
  • olyan európai vezetőket akarnak, akik nem szervezni, hanem megállítani akarják a bevándorlást. Csak ilyen vezetőket szabad támogatni.
  • Orbán szerint a magyarok azzal bízták meg, hogy Brüsszelben a változást képviselje. „Mindent meg fogok tenni, hogy az európai politikában képviseljem a magyar választókat.”

    A választás belpolitikai üzenetéről azt mondta: „nagyobb támogatást kaptunk, mint egy éve”, így tehát érdemes folytatni, amit a kormány elkezdett. Ezután a magyar gazdaság teljesítményét dicsérte, kiemelve a foglalkoztatottak arányának növekedését, a munkanélküliség csökkenését.

    Gyurcsány: Orbánék elbukták

    Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője elsőként reagált Orbánra, és neki is ment a miniszterelnöknek. A Vidámpark elvarázsolt kastélyáról beszélt, hogy ott különféle tükrökben láthatja magát az ember, és maga dönti el, milyen tükörképet fogad el. Más a helyzet azonban a politikában. Erről a nyitóképről áttért arra, sikerült-e a magyar kormánypártnak a célját beteljesítenie ezen a választáson. Szerinte nem.

    „Többségbe került az a vonal, amelyet a magyar kormány képvisel?” – mondott ellent Orbán sikerbeszédének Gyurcsány, aki hamar az Európai Egyesült Államok megteremtésének fontosságáról beszélt. Szerinte teljesen mindegy, hogy a Fidesznek 9 vagy 14 képviselője lesz-e az EP-ben (13 mandátumot szereztek amúgy). A nemzetek Európájának képviselői legfeljebb 15-20 százalékra számíthatnak. A Fidesz képviselőinek kisebbségben lévő csoportba kell beülnie, akár a Néppártban maradnak (és azon belül kisebbségbe szorulnak), akár átülnek az EU-szkeptikus csoportba.

    Elbukták, volt egy politikai cél, az nem teljesült, páriák lesznek Európában – vont mérleget a DK elnöke Orbán eredményévek kapcsolatban. „Önöket a kispadra ültetik, ebből a politikából nem kér Európa többsége. A népképviseletnek a népakarat legképeződésének kellene lennie, de ahol nem szabad a sajtó, ott nem szabad a választás, és a propaganda által a maguk hazugsága szivárog az emberekbe" – mondta a DK frakcióvezetője. Orbánék hazugságban igen jók – mondta ezt pont Gyurcsány…

    Hírdetés

    Kocsis Máté: régóta mondtuk, hogy Gyurcsány

    A Fidesz frakcióvezetője pár felszólalóval később visszaszólt Gyurcsánynak, egyben figyelmeztette az ellenzék többi pártját, hogy mostantól Gyurcsány diktál az ellenzéki oldalon.

    "Régóta mondtuk, Gyurcsány Ferenc az ellenzék vezére. Akkor nevettek. Most Gyurcsány itthon, felesége Brüsszelben fogja irányítani az ellenzéket."

    Kocsi ezzel kapcsolatban így idézte fel a 2010 előtti időszakot az ellenzék felé fordulva: „Az önök kormányzása alatt megduplázódott a munkanélküliség és az államadósság. Most 5,8 százalékkal bővül a gazdaság, míg a szocialista kormány alatt 7 százalékkal csökkent.”

    A magyarok többségének szavazatával nyert a Fidesz, aki megkérdőjelezi a Fidesz eredményét, az megkérdőjelezi a sajátját is – üzent az ellenzéknek Kocsis, aki szerint az ellenzéknek Brüsszelben kéne a magyar érdekeket képviselnie, és nem fordítva.

    Orbán: nézzenek a táblára!

    Orbán Viktor röviden, általánosságban reagált az ellenzéki reakciókra, köztük Gyurcsány beszédére.

    Jól láthatóan semmit nem tanultak. Úgy látom, önök dühösek, rám dühösek, hogy az emberek nem önökre szavaztak. A magyar emberek döntöttek, az eredmények ismertek. Azt kérem az ellenzéktől, hogy nézzenek a táblára, és tartsák tiszteletben a magyar emberek döntését.

    Ennyit mondott a miniszterelnök, aki tehát nem vette fel a kesztyűt, és nem direkt szólt vissza Gyurcsánynak.

    Ajjaj

    „Ajjaj” – kezdte erre némileg bánatosan Gyurcsány az ezután kezdődő felszólalását. „Nem lehet értelmes tárgyi vitát folytatni a kormányfővel, fussunk neki még egyszer” – mondta, az Európai Egyesült Államokra felfűzve beszédét.

    Felelevenítette, hogy Orbán hónapokon át követelte az egységes európai határvédelmet, aztán amikor megvalósult, a kormányfő visszakozott, bár végül beadta a derekát.

    Dömötör: Gyurcsány végignézett a romokon, és újra felmászott rájuk

    Amit Kocsis Máté elkezdett, azt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára folytatta: Gyurcsány direkt támadását.

    Szerinte Gyurcsány Ferenc kis híján szakadékba lökte az országot, majd végignézett a romokon, újra felmászott rájuk, és diadalt kiáltott.

    "Tényleg ott tart az ellenzék, hogy a szemkilövetés után Gyurcsány Ferencet kiáltják ki vezetőnek? Itt tart az ellenzék? És a Jobbik asszisztál ehhez?" – fogalmazott Dömötör, majd hozzátette, hogy az ellenzék európai parlamenti képviselői mind a hazájuk ellen dolgoznak. Szerinte a matematikával is hadilábon áll az ellenzék, ha a Fidesz győzelmét vereségnek igyekszik beállítani.


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »