A szemetet mindig összefújja a szél

Most éppen a pedagógusok tüntetése köré sikerült jó adag eső áztatta mocskot önteni. A szakadó esőben közel 8000 esernyős bajvívó küzdött, hogy klassz szelfit készíthessen, pózolva a tömeg előtt. Bár Zsohár Zsuzsa migránssimogató nagyasszony a rendezvény kezdete előtt megunta és hazament, még délben is folyamatosan érkezett az erősítés. Ezek a vad hősök és népnevelők, akik jól megaszonták a kormánynak szombat délelőtt, vállukon pörgetett esernyőikkel diákok szemeit bökdösték. a síró ifjak fél szemmel lesték az esernyőkből a nyakukba, a szónokok szájából az agyukba és fülükbe áradó és zúduló mocskot.

Magyar Menedék - Badiny

A vad nyugdíjasok önigazolást keresve babán és babakocsin is átgázoltak, majd egy-egy árkád alá húzódva megülhessék az előre hozott teadélutánt. A katyvasszá silányított, minden hasfájást és csuklást felemlegető pedagógustüntetésnek csúfolt össznépi kormányszidó banzáj a folyamatos esőhullás okán gyorsan véget is ért. A téren némi szemét maradt, a környékbeli kocsmákban pedig rekordot döntött a pedagógusokat melegítő felesek és forralt borok eladása.

Tüntetett itt mindenki, fekete ápolós kitűzősök, hitelkárosultak, nyugdíjasok, mindenki a maga-maga jogáért, jöttek szülők, diákok, de az eső eláztathatta a füvet, mert csak itt-ott legeltek.

Hírdetés

Az alapvető probléma a pedagógustüntetésnél, hogy a tanerők bizonyára félve a tömeghiánytól mindenféle szervezetek, egyletek és hálózatok csatlakozását is szívesen vették, és ez a tüntetés így már egy követeléskavalkáddá züllött, aminek halvány köze sincsen az eredeti elképzelésekhez. Itt már közismert baloldali formációk arcai kezdték el nyomni a saját propagandájukat és a tanári követelések között megjelent természetesen a rasszizmusellenesség, valamint a tankötelezettség visszaállítása 18 éves korig.

Természetesen az, aki a pedagógusok követeléseivel egyetért, nem szeretné, ha gyermekét most már nem csak 16 éves mélyigénytelenek, hanem 18 évesek is terrorizálnák, s a rasszizmusellenesség pedig egyértelműen arról szól, hogy bizonyos kisebbségek erőszakos beilleszkedés-képtelen tagjai viselkedését tereljék be eme gyűjtőfogalom alá. Aki a tanárok követeléseivel többé-kevésbé egyetért, e kettő témakört viszont maximálisan elutasítja és így már borult az egész dominó is.

A magyar társadalom alapvető hibája, hogy az úgymond jó szándékú civilekről kiderül előbb vagy utóbb, hogy Magyarország gyarmatosításában érdekelt idegen érdekeket szolgáló törpepártok vazallusai, akik minden eszközzel az általuk üdvözítőnek tartott liberális demokrácia megszilárdításában érdekeltek. Ezzel az ő tevékenységük is minimum megkérdőjeleződik, és ha még szakmai téren jó is az elgondolásuk, felülírja ezt a megállapítást a liberális demokráciák iránti elkötelezettség.

Magyarország nem egyszer bizonyította már, hogy a többségnek nem kellenek a migránssimogató varázsszavak, a túlzott Amerika-imádat, és a hű szolga módjára való meghunyászkodás, a csak nekünk volt fájdalmunk körök előtt. Pedig minden tüntetésnek az a vége, hogy ezek a háttérből irányított erők érvényesülnek. Ameddig nem lesz tényleg csak az adott szakterület gondjaival, problémáival foglalkozó jó szándékú ember, és mindenfajta tevékenységet valójában nem a liberális demokrácia ismérvei szerint értékelnek, addig az egész csak falra hány borsó.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »