A szeméremrészén harapdálta alkalmi szexpartnerét

A szeméremrészén harapdálta alkalmi szexpartnerét

A szeméremrészén harapdálta alkalmi szexpartnerét

A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 51 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt.

Hírdetés

A vádlott 2018. július hónap közepén, a késő délutáni órákban, Erdőbénye településen megkereste egy nő ismerősét azzal a céllal, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen vele. Korábbi ismeretségükből tudta, hogy a sértett nő abban az esetben, ha ittas, könnyebben hajlandó nemi aktusra, ezért 1 liter pálinkát és 2 liter sört vitt magával.

A pálinkával kizárólag a nőt kínálta, aki azt nagyrészt elfogyasztotta, ő sört ivott. Ezután a jelentős mértékben leittasodott, és már védekezésre képtelen állapotú nővel közösült, amelynek során azonban a nőt szeméremrészén és testszerte több esetben olyan durván megharapta, hogy kiterjedt hámhorzsolásos és zsírszövet-roncsolásos sérüléseket okozott.

A testi sérülések 8 napon túli gyógyulóak lettek volna, amelyek elszenvedése a sértett számára az átlagost meghaladó testi és lelki gyötrelemmel járt. Az aktus végeztével a férfi a nő lakásában aludt, másnap kora reggel távozott, amikor meg nem cáfolható előadása szerint a nő is felkelt, a még megmaradt pálinkát megitta, és visszafeküdt aludni.

A sértett a reggeli órákban lakásában elhalálozott, a postás talált rá. Halálát alkoholmérgezés okán kialakult légzési és keringési elégtelenség okozta. Az ügyészség közölte: a letartóztatásban lévő – egyébként különös és többszörös visszaeső – vádlottal szemben fegyházbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott.

(Fotó: illusztráció)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »