Ez ez egy olyan olvasói véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Erdély.ma szerkesztőségi álláspontját. Ha nem ért vele egyet, vagy más területen fejtené ki gondolatait, bátran írjon a [email protected] címre.
Igazán érdemes lenne valóságosan, ha úgy tetszik, tényfeltáróan foglalkozni a rendszerváltozás dolgával; már csak azért is, mert amidőn valamely honpolgár azt hiszi, hogy ’89-’90 nagy fordulata mindenre kiterjedő, gyökeres változás volt, az – nagy valószínűség szerint – átaludta az elmúlt (most már) jó harminc esztendőt.
A szocialista tervgazdálkodás, társadalmi diktatúra, proletáruralom után (mindez valójában úrhatnám vergődés volt, meglehetősen hitvány, társadalomromboló aknamunkával!), mintegy varázsütésre bevezették a többpárti demokráciát, a kapitalista piacgazdaságot, hogy végre ne az állampárt káderkucsmásai osztozkodjanak a „vagyonon”, hanem tehetséges, dolgozni akaró emberek is érvényesülhessenek, kibontakozhassanak, és részesedjenek a „vagyonból”… Ideális álomkép, talán néhány napig, pár hétig el is hitték a magyar emberek, hogy most aztán eljön végre a magyarság ideje; tökéletes csapda volt ez, ugyanakkor álságos, elrongyolt hazugság (különösen jó harminc esztendő távlatából!), amelynek pusztító hatásait ma még jobban lehet érezni, mint lehetett a kilencvenes években.
Talán nem dőreség feleleveníteni a hajdanvolt SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége) nevű erősen (szélsőséges) liberális pártot, amely az első „szabad” választások alkalmával a második erőként helyezkedett el az első Országgyűlésben. Ez a tömörülés Szabad Kezdeményezések Hálózata néven indult hírhedt ámokfutására, amely lényegesen beszédesebb név, mint a későbbi, amelyet már úgy finomítottak a magyarság szájízéhez, nehogy kilógjon a lóláb. Ma már tudható, hogy globalista véleményterroristák, a magyarságot a nyugathoz „felzárkóztatni” akarók társasága hozta létre ezt a szervezetet, külföldi pénzből, és a külföld nagy segítségével. Tessék elolvasni Csoóri Sándor Nappali hold című esszéjét, amelyben leírja, hogy a kerekasztal tárgyalások alkalmával, amidőn nem az SZDSZ szájíze szerint történtek a dolgok, másnap (!!!) a The New York Times címoldalon közölte, hogy Magyarországon a nácik fogják magukhoz ragadni a hatalmat…
Pető Iván, Kis János, Tölgyessy Péter, Demszky Gábor, Magyar Bálint, Rajk László alakították az úgynevezett törzsgárdát, akik közül Demszky neve azért érdekes, mert maoista elveket valló politikus volt, miközben antikommunista hőbörgéssel politizált a rendszerváltozás körül. Kis János (a filozófus) meg a Lukács-óvoda néven emlegetett társaságból rukkolt elő, ahol olyan hitványságokkal nevelkedett együtt, mint Heller Ágnes; az a Lukács György volt a szellemi atyjuk, aki erősen marxista filozófus volt, és már a Tanácsköztársaság idején nevet szerzett magának, nem éppen nemzetépítő minőségben. Pető Iván kedves szülei vallatótisztek voltak – gondolom, ezt nem kell különösebben kibontani… Magyar Bálint szerepe később növekedett meg, amidőn az oktatási tárca megszerzésével szégyenteljes (ránk nézve!) rombolást végzett a magyar oktatásban! Ehhez a párthoz tartozott még Mécs Imre, Göncz Árpád, Tamás Gáspár Miklós, Bauer Tamás (Bauer úr gondolta úgy, hogy a magyarság megérdemelte Trianont…)…
Csupa olyan név, akik mind komoly szerepet töltöttek be a kilencvenes években, némelyikük még utána is, egészen 2010-ig, amidőn ki lettek rostálva az Országgyűlésből. A kérdés csak az, hogy ez a Nemzetnek köszönhető, vagy kitartó uraiknak, akiknek már nem volt szükségük rájuk?
Ez a párt gondolta ’90-ben úgy, hogy ők szocializmus-ellenesek, tehát mindenképpen a demokrácia felé nyitnának. Kár, hogy közben oly szelíd hangon említették a Szent Korona kapcsán a micisapkát, és nem egy cikkben tették közzé véleményüket, mindenképpen a magyarság ellenében. Nemzetgyalázás, magyarellenesség, nemzeti jelképeink gyalázása, szélsőséges liberalizmus – épp csak néhány adat; természetesen vallásellenesség is jellemezte őket… Ami fontos a magyarságnak, az ennek a külföldi pártnak undorító volt, amit szét kellett tapodni!
’94-ben már ez a párt nem gondolta úgy, hogy antikommunista lenne, és magától értetődő mozdulattal csatlakozott a tényleges többséget megszerző MSZP-hez, így kétharmados többséget szerzett akkoriban a baloldal. (A jobb- és baloldal története egy egész kötetet érdemelne…) Az akkori kormányban három miniszteri tárcát szereztek meg, tessék figyelni: belügyminiszteri, közlekedési, oktatási… Elég beszédes… A kiválónak nem nevezhető Kuncze Gábor lett Magyarország belügyminisztere, Lotz Károly a közlekedésügyi miniszter, és Fodor Gábor az oktatásügyi miniszter, őt váltotta 1995 utolsó napján a már említett Magyar Bálint… Csupa kiválóság, mondhatnánk, de egy mély érzésű magyar ember ilyet soha nem mond az említettek kapcsán…
A Medgyessy- majd a Gyurcsány-kormányok idején ténykedő SZDSZ-es miniszterek kapcsán nem tudok itt foglalkozni (helyhiány miatt!), de azért érdemes megemlíteni, hogy a kétezres években már az egészségügy(!!!) is liberális vezetés alá került; gondoljunk Horváth Ágnes botrányos miniszterségére…!
Mintha csak egy pillanat lett volna, nem igaz?
Ezúttal azonban egy lila színekben szervezkedő pillanatpárt próbál lopni magának egy ilyen több éves (pillanatnyi?!) időszakot, amely – szónoklatában, magatartásában, gyűlölködésében – mindenképpen a valamikori SZDSZ torz szellemiségére hasonlít. A hajdanvolt kék szín kissé megfakult, így lett lila. Nem rejtem véka alá, megítélésem szerint, legalább annyira veszélyes ez a fiatalokból álló párt, mint a rendszerváltozás idején volt a „Hálózat” ténykedése; az okok: mérhetetlen, ellenőrizhetetlen külföldi támogatás, magyar- és nemzetellenesség, az úgynevezett másságok túlzó erőltetése… Itt nem szabad elfelejteni az ifjú Fekete-Győr úr újabb gondolatmenetét, miszerint a Fidesz jelképezi a múltat, ők meg – természetesen – a jövőt; ez tökéletesen megegyezik a rendszerváltozás körüli kampányban a Tamás Gáspár Miklós részéről hangoztatott ordító szamársággal, miszerint a konzervatív oldalon mucsai figurák vannak, jellemezve ezzel a szavazókat is; ezt így foglalhatnók össze: SZDSZ vagy mucsa… talán erre sokan emlékeznek ma is…
Ehhez szervesen kapcsolódik a külföld felé kiárult információk egész serege, merthogy az uniós képviselet a lila haladók szerint azt jelenti, hogy Magyarországról jelentenek mindenfélét, még véletlenül sem a magyar emberek érdekképviseletét jelenti odakünn…
Tulajdonképpen a kisiklott rendszerváltozás nem termelt ki érdemben olyan politikai erőt, amely valóságosan, minden ízében magyar érdeket tekintene mérvadónak, ehelyett olyan politikai csoportosulásokról beszélhetünk, amelyek vagy teljes mértékben kiszolgálják a külföld követeléseit, vagy azért itt-ott ellentmondanak a nagy irányítók akaratának; harmadik társaság nincs… Az egyik kiszolgáló, a másik kiszolgálóbb…
Jól gondolja meg mindenki, hogyan cselekszik, mert majdan a kötött választáson kelletlenül meg fogják kérdezni, ugyan hová kívánja tenni a garast? A lila pillanatpártra semmiképpen sem szabad szavazni, aki mégis megteszi, az nagy valószínűség szerint nem tanult az SZDSZ esetéből, vagy gyomorforgató gonoszsággal viseltetik a Haza, és a Nemzet irányába…
Javasolnám, nagy tisztelettel, kutakodjunk a témában!
a szerző író, publicista
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
