A szélsőbal dezinformálja a pedagógusokat

A szélsőbal dezinformálja a pedagógusokat

„Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz” – hangzott a gyurcsányi beismerő vallomás Balatonőszödön. Ugyanezt a hazugságpolitikát gyakorolja a szélsőbal azóta is: ezúttal a pedagógusokat vezeti félre.

Hisztériakeltő szélsőség június 16-án. MTI/Máthé Zoltán

Hírdetés

Azért tesznek technikai módosító javaslatok helyett politikai lépéseket az új pedagógus életpályamodell ellen a magyar baloldali parlamenti pártok, mert politikai hasznot remélnek ettől – jelentette ki a Nézőpont Intézet elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Pálfalvi Milán szerint a baloldal tudja, hogy nem talál fogást a törvényen, azért próbálják az érintetteket, tanárokat, iskolaigazgatókat, szülőket dezinformálni. Sok téves információ kering erről a törvény-tervezetről, pedig az bárki számára hozzáférhető az Országgyűlés honlapján – tette hozzá.
   
Mint mondta, akik megismerik a javasolt intézkedéseket és azok várható eredményeit, azok meg fognak nyugodni. Azok olyan előnyökkel járnak, amelyek segítik a pedagógusokat abban, hogy több szabadságuk lehessen, valamint nagyobb fizetést vihessenek haza.
   
Fontos, hogy a teljesítményt dotálja a rendszer, de kérés alapon. Ez azt jelenti, hogy ha van olyan pedagógus, aki szeretne többet, jobban dolgozni, annak teljesítményét el fogja ismerni az új rendszer. Ez azonban nem kényszer, hanem lehetőség – tette hozzá.
   
A kormány célja, hogy egy működőképes államot hozzon létre, a Fidesz-KDNP 2010 óta ezen dolgozik. Éppen ezért nincs más lehetősége a „dollár baloldalnak”, mint hogy politikai eszközökkel zavart keltve próbálja meg rontani a helyzetet – fejtette ki Pálfalvi Milán.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »