A szegregáció ellenére vannak még boldog cigányok Gyöngyös környékén

A szegregáció ellenére vannak még boldog cigányok Gyöngyös környékén

Akkor felhőtlen az örömük, ha a legkedveltebb tevékenységüket űzhetik – és ezt sem akarják hagyni a magyarok. (Legalább lehet újabb milliós kártérítés, mint a magyar gyerekek bántalmazása miatt – is – elkülönített fajtársak esetében…) Alább olvasható a rendőrség közleménye.

Hírdetés

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A jelenlegi adatok alapján két ismeretlen személy 2019. november 18-án 18 óra 39 perckor az eladók figyelmét elterelve, egy gyöngyösi üzletben több doboz parfümöt tulajdonított el.

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható nőt és férfit felismeri, továbbá a tartózkodási helyükkel, illetve a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Gyöngyösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy a 06/36-522-111-es számon, továbbá az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve névtelensége megőrzése mellett a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »