A szegedi támadás miatt vonultak az Erzsébet térre

A szegedi támadás miatt vonultak az Erzsébet térre

A Szegeden történt hétvégi támadás miatt szerveztek tüntetést az Erzsébet térre. Azért demonstráltak, hogy több ilyen ne fordulhasson elő.

A szervezők szerint az eset összefügghet a jelenlegi kormány politikájával és gyűlöletkeltő kampányaival. Azt mondják, végre látni kellene a politikai felelősséget, ami abban mutatható ki, ami a hétvégén történt. Az összejövetellel tudatni szeretnék az áldozatokkal, hogy nincsenek egyedül. A tüntetők színes papírlapokat hoztak magukkal, amelyekre üzenetet írtak a megtámadott fiataloknak. Így fejezik ki szolidaritásukat.

Hírdetés

„Azért is szól ez a rendezvény, hogy van normalitás és nem szükséges gyűlölettel viszonyulnunk az ismeretlen irányába. Főként nem szabad gyűlölettel viszonyulnunk azok irányába, akik védtelenek, kiszolgáltatottak és egyébként a segítségünket kérik. Annyit kérünk, hogy viselkedjünk velük emberként, és azt gondolom, hogy mi mindannyian elsősorban emberek vagyunk. Fontos, hogy az emberségünket ne adjuk fel” – fogalmazott Gulyás Márton szervező.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »