A százéves Pollmann Lucianna vincés nővért köszöntötték Nagyváradon

A százéves Pollmann Lucianna vincés nővért köszöntötték Nagyváradon

„Bízzatok az Isteni Gondviselésben!” – Pollmann Lucianna vincés nővér október 23-án, 100. születésnapján is ezt üzente közösségének és mindazoknak, akik imádságos lélekkel gondoltak rá. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök a vincés közösség nagyváradi rendházában köszöntötte fel az 1925-ben a Bihar megyei Újpalotán született nővért.

Az ünnepelt hálás szívvel mesélte, hogyan lépett be a rendbe, végezte el a tanítóképzőt és menekült meg a deportálástól. A rend feloszlatása után tíz éven át az újpalotai templomban kántorként dicsőítette az Istent, majd a nagyváradi tüdőszanatóriumban ápolóként gondozta a betegeket.

A kommunizmus bukása után ő volt az, aki felkarolta és mint jó lelkianya vette gondjaiba a közösségbe érkező fiatal lányokat. Lelkükre kötötte, hogy az Istenbe vetett feltétlen bizalom legyen mindig első helyen életükben, és akkor nincs az a nehézség, amely eltántoríthatja őket hivatásuktól.

Hírdetés

Isten éltesse sokáig a kedves nővért!

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye/romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »