Az európai futball nem kerülheti el az olajdollár érdekének szolgálatát.
Az elnyúló izraeli háború hatására a muszlim közösségek Európában mindjobban felbátorodnak, s noha az olyan erőszakos cselekmények, mint Abdeszalam Lasszúd brüsszeli terrorakciója, csupán izoláltan ütik fel a fejüket, a Hamász melletti szimpátiatüntetések látszólag kusza hálózatából szervezett akciók is kirajzolódnak, amelyek időről időre kizökkentik a mindennapos langymeleg életet évtizedek óta megszokott békés, kiszámítható medréből.
Az Európai Unió nyugalmat szomjazó polgárai a kellemetlen incidensektől fintorogva tömegesen jutnak arra az elhatározásra, hogy a karácsonyi, újbeszélül évszámváltó egységünnep idején a nevetségesen rövid, az aktív feltöltődést messze nem kielégítő eddigi kettő helyett négy hét alatt kívánják kipihenni az egész éves felgyülemlett stresszt, amit nyugdíjfolyószámlájuk bántóan alacsony, csupán húsz százalékpontos mértékű növekedése okoz, ám a bevándorló-hátterű ifjú alkalmazottak itt-ott feltörő reptéri sztrájkja Stockholmtól Sevilláig, Londontól Rómáig megnehezíti a kertvárosi övezetben dédelgetett számításukat. A sajtóban nemhiába cikkeznek arról heteken át, hogy az év végi kivilágított vásárok szimbolikájából végleg száműzessenek az olyan megosztó jelképek, mint a fenyő, a csillagok, a reklámokban egyre többször kerül elő a női fejkendő mint praktikus téli viselet, forralt bor helyett pedig szerte Európában arab teát kínálnak az árusok, a menta iránti keresletet soha nem látott magasságba feltornázva.
Van, ami mindennél jobban aggasztja a nyugat-európaiakat. A nagy közös játék, a futball sorsa. Noha a sajtó minden erejével cáfolja a kínálkozó összeesküvés-elméletet, mégis nehéz nem észrevenni, hogy a futballstadionok mind gyakrabban válnak a zavargások célpontjaivá, egyre több mérkőzést kell elhalasztani tüntetések, bombafenyegetések miatt. Angliában egyre növekvő irigykedéssel tekintenek a spanyolokra, akik ügyesen húznak hasznot a válságból.
Miután a zavargások átterjednek a spanyol nagyvárosokra, s a felfordulás miatt a spanyol labdarúgó-bajnokság teljes fordulóját el kell halasztani, a La Liga képviselői zavarba ejtő gyorsasággal állapodnak meg a szaúdi liga prominenseivel abban, hogy a szaúdi liga több mint egy hónapos év eleji szünete alatt a spanyol bajnokságot áthelyezik Szaúd-Arábiába. Az ünnepélyes bejelentéskor a felek a spanyol és a szaúdi labdarúgás történelmi egymásrautaltságát méltatva hangsúlyozzák, a mostani megállapodás nem más, mint a már érvényben lévő szerződés egyfajta kiterjesztése.
A Spanyol Szuperkupa négyes döntőjét a felek kölcsönös megelégedése mellett már 2019 óta Szaúd-Arábiában rendezik, a különbség csupán annyi, hogy nem négy, hanem húsz csapat és nem egy hétre, hanem egy hónapra teszi át a helyszínét a szomszédba. A kisebb klubok és a szurkolók zúgolódását mindkét fél könnyen lecsillapítja. Az arabok egyúttal azt is bejelenthetik, hogy – miként a megfogalmazást még az angol sajtó is előszeretettel használja – a mór labdarúgás hazatérésének ünnepére légi folyosót nyitnak a történelmi szövetségben lévő két félsziget között, természetesen kedvezményes utazási és szállási lehetőséget felkínálva, kiszivárogtatva egyúttal a titkot, miszerint az első járaton személyesen Karim Mostafa Benzema teljesít exkluzív utaskísérői szolgálatot. Az egy hónapos „arabian winter classic” idejére a La Liga elöljárói háromszoros részesedést ígérnek a kluboknak a televíziós bevételekből, a kisebb egyesületek hirtelen támadt szponzorációs ajánlatok közül válogathatnak, a felkért spanyol szakemberek pedig arról elmélkednek, hogy a szeszélyes és gyakran kellemetlen januári időjárásban a játék színvonala szükségszerűen emelkedik majd.
A Premier League elöljárói átkozzák a történelmi beidegződést, miszerint az angolok igyekeznek körültekintően dönteni a nagyszabású kérdésekben, s attól félnek, aki kimarad, az lemarad. A szaúdiak természetesen nyitottak az angolokkal való megállapodásra is, ám tíz modern stadion felhúzására akkor sem tehetnek ígéretet két hét alatt, ha a koronaherceg az amerikai befektetési alapokkal összefogva azonnal felszabadít erre a célra egy igazán csekély, száz számjegyű összeget, továbbá tízszeresére duzzasztják a keleti vendégmunkások számát. Felkínálják, hogy a márciusban kezdődő ramadán idején örömmel fogadják éjszakai meccsekre az angol csapatokat, ígéretként az alkoholfogyasztási tilalom átmeneti feloldását is meglebegtetve, de az angolok türelmet kérnek.
Az angol–szaúdi tárgyalások kifulladással fenyegetnek, s ekkor, ráunva az európai szövetséges Németország tétovázására, Katar bátor döntéssel a Bundesliga helyett a Premier League-nek tesz ajánlatot. Ki más, a Manchester City a megállapodás fő szorgalmazója, s vonakodva bár, de felsorakozik mellé a Newcastle United, az Aston Villa és a Sheffield United is, az amerikai tulajdonú nagy klubok, a Liverpool, a Manchester United, a Chelsea hallgatnak, ami szokás szerint egyenlő a beleegyezéssel.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA új szlogent alkot: a futball a közös nyelvünk. A gondosan megtervezett logóban egyesek a szaúdi, valamint a katari zászlóra utaló motívumot vélnek felfedezni. Gianni Infantino, a szervezet elnöke előszeretettel hangoztatja, a FIFA mint a futball alázatos szolgája mindig is a népek barátságát hirdette. Nevetségesnek bélyegzi a feltételezést, miszerint a FIFA csupán azért adott egy-egy mérkőzést Argentínának, Brazíliának és Uruguaynak a 2028-as világbajnokságból, hogy ekképpen gyengítse bármelyik dél-amerikai ország pályázatát a 2032-es tornára. Amikor az elnököt azzal igyekeznek sarokba szorítani, hogy a világbajnokság történetének centenáriuma alkalmából egyszerűen jár Dél-Amerikának a 2032-es vébé, Infantino udvarias utalást tesz az 1996-os atlantai olimpiára, arról sem megfeledkezve, lám, Athén is kivárta a sorát.
Infantino egyetlen nyilatkozatában sem feledkezik meg köszönetet mondani Európának a labdarúgás népszerűsítésében játszott – egykor – történeti szerepében; atyáskodva tanácsokkal látja el Aleksander Ceferint, az UEFA elnökét: érteni kell az idők szavát; továbbá sejtelmes utalást tesz az európai klubfutball elkerülhetetlen megújítására. A fényesség ünnepére készülve Infantino meglepetéssel szolgál: ő maga támogatja az ötletet, miszerint az arabian winter classic idejére a szaúdi liga játékosai kölcsönszerződéssel európai klubokban szerepelhessenek. A sajtó felkarolja a tervet, azt találgatva, a Real Madrid vajon reaktiválja-e Cristiano Ronaldót. A Bajnokok Ligája februári folytatása inkább csak úgy kerül a hírfolyamba, mint hogy az elavult lebonyolítás megújításra szorul. Egy-egy éles hang a kórusból kiszólva azt követeli, az izraeli helyett inkább a szaúdi csapatoknak kellene részvételt biztosítani az európai sorozatokban, de ezek a vélemények egyelőre nem nyernek el támogatást. Infantino személyesen úgy érvel, a FIFA sohasem mások kárára, hanem valakinek az érdekében hoz döntéseket.
Itt-ott ugyanakkor napvilágot lát egy-egy olyan elszigetelt elemzés is, miszerint a Bosman-szabályból eredeztetve az európai klubfutball sokszínűsége voltaképpen csupán a bevándorlás hallgatólagos népszerűsítését szolgálja immár évtizedek óta, de eme vélemények a hivatalos médiumokba véletlenül nem kerülnek be, a közösségi médiában pedig egyöntetűen függesztik az ehhez hasonló populista propagandát felkarolók fiókját.
A kelet-európai országok kifogását, miszerint a változások e régió részesedésének további csökkenésével fenyegetnek a Bajnokok Ligájából, az UEFA egyrészt az oszd meg és uralkodj gyakorlatával fojtja el csírájában, másrészt a háttérben megkezdődnek az egyelőre titkos tárgyalások az olajdollárok beáramlásának előkészítésére a tradicionális kelet-európai nagy klubokba.
Franciaországban betiltják Laurent Obertone Gerilláját, kötelező olvasmány lesz Michel Houellebecq Behódolás című műve. Budapest kivételesen nem lihegi Párizs példáját, a pesti humor a maga módján reagál a változásokra.
A szaúdiak már a spájzban vannak.
Borítókép: Illusztráció (Kép: Al-iItihad F.C.)
Novák Miklós
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
