A szaúdiak és az emírségek Biden helyett Putyinnal tárgyalnak

A szaúdiak és az emírségek Biden helyett Putyinnal tárgyalnak

Az Egyesült Államok arra próbálja rávenni Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségéket, hogy növeljék olajkitermelésüket, ezzel csökkentve a nyomást az olajpiacon, de úgy tűnik a két közel-keleti ország vezetői nem kíváncsiak Joe Biden elnökre és a diplomáciában szokatlan módon semmibe vették a megkeresést. Vlagyimir Putyin orosz elnökkel azonban mindketten beszéltek – közölte a Hirado.hu.

Először, Jair Bolsonaro brazil elnök nem volt hajlandó elítélni az ukrajnai orosz inváziót. Ezután pedig India követte a példát – ahogy a Modi-kormány megpróbált egyensúlyt teremteni a Moszkvához fűződő történelmi kapcsolatai és a Washingtonnal való stratégiai partnersége között.

A Zerohedge a Wall Street Journalra hivatkozvamost arról számolt be, hogy az amerikai elnöknek nem sikerült telefonon kapcsolatot létesíteni a szaúdi koronaherceggel, bin-Szalmannal és az Egyesült Arab Emírség első emberével al-Nahján sejkkel. A diplomáciában is szokatlanul lépés elég nyilvánvaló üzenet az amerikai vezetésnek – írták.

Az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia a két nagy olajtermelő, amely több millió hordóval képes lenne növelni kitermelését, amely megnyugtatná a piacot.

Az amerikai vezetés eközben kármentési üzemmódba kapcsolt. Február végén Brett McGurk, a Nemzetbiztonsági Tanács közel-keleti koordinátora és Amos Hochstein, a Külügyminisztérium energiaügyi megbízottja Rijdába repült, hogy megpróbálják elsimítani a konfliktust. McGurk pedig Abu Dhabiban találkozott Mohammed sejkkel is, hogy meghallgassa a húszi támadásokra adott amerikai válaszlépésekkel kapcsolatos csalódottságukat.

A két királyságot aggasztja az iráni atomalku újjáélesztése. Az Egyesült Államok 2018-ban kilépett a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Erre válaszul Teherán is felhagyott azzal, hogy tartsa magát az atomalkuban rögzített kötelezettségeihez. A Biden-adminisztráció azonban az enyhítés útjára lépett és a szankciók feloldását is kilátásba helyzete. Ez azzal is járna, hogy Irán visszatérhetne az olajpiacra.

A szaúdiak és az emírségek ugyanakkor mindeddig elutasították az amerikai kérést, ehelyett tartják magukat a korábban elfogadott OPEC kitermelési ütemtervhez. Mindkét ország egyeztet Oroszországgal a kvótákról és eközben a politikai kapcsolataik is javultak kőolaj kitermeléséről – írta a Zerohedge.

Hírdetés

Szaúd-Arábia, a „pária állam”

Washington és a szaúdi trónörökös közötti viszálykodás egészen a 2020-as elnökválasztásig nyúlik vissza, amikor a demokrata jelölt azt ígérte, hogy „páriaként” kezeli a királyságot a Khashoggi gyilkosság után. Az ellenzéki újságírót 2018-ban az isztanbuli szaúdi konzulátuson kínozták, majd ölték meg. Abban nemzetközi egyetértés, hogy ez bin-Szalman koronaherceg parancsára történhetett meg.

A Fehér Ház demokrata vezetése élésen bírálta a szaúdiak hosszú jemeni akcióját is és még a királyságnak szánt fegyvereladásokat is visszavágták. A szaúdiak jelentik egyébként az egyik legnagyobb piacot az amerikai fegyverexportnak. Joe Biden elnök ráadásul levette a terrorista szervezetek listájáról a jemeni húszikat, felülvizsgálva elődje Donald Trump döntését.

Így úgy tűnik a két ország kapcsolata a közeljövőben sem javulhat. A fehér házi szóvivő hétfőn megerősítette, hogy Biden fenntartja véleményét a szaúdiakról.

A szaúdi koronaherceg pedig a tekintélyes Atlantic magazinnak úgy nyilatkozott, hogy nem érdekli, hogy Joe Biden esetleg félre értette őt. Az amerikai elnöknek nem kellett volna elidegenítenie a szaúdi vezetőket – mondta.

„Talán nem kéne páriának nevezni azt az országot, amelyik kisegíthetné az olajválságból” – tette hozzá.

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »