A Szaúd-Arábiai „Csodanő”, aki ledönti a sztereotípiákat (képek, videó)

A Szaúd-Arábiai „Csodanő”, aki ledönti a sztereotípiákat (képek, videó)

A közelmúltban a szaúdi társadalom számos drámai változáson ment keresztül. A monarchia számos új rendeletet hozott, amelyek lehetővé teszik a nők számára az autóvezetést, illetve korlátozzák a hírhedt vallási rendőrség hatalmát. Ezen kívül sok nagyratörő cél megvalósítása áll még előttük.

Bár a reformok felülről lefelé indultak el, a nők százainak nyilvános kiállása is hozzájárult a pozitív társadalmi változásokhoz, ezáltal lépésről lépésre haladva szent céljukhoz, azaz a társadalmi megbecsülésükhöz és a férfiakéval egyenlő foglalkoztatási joguk elnyeréséhez. A tiltakozó nők egyike a 41 éves Halah al Hamrani, fél-szaúdi, fél-amerikai nő, aki a nők sportoláshoz való jogaiért küzd. (az Indipendent közleménye szerint).

Al Hamrani, aki Kaliforniában szerzett egyetemi diplomát, egész életében aktívan küzdősportolt, miután szülei is erre ösztönözték. 18 éves korában jiu-jitsuban fekete övet is szerzett.

“Meggyőződésem, hogy a lányok bármire képesek. Különösen azért fontos a sport, mert még mindig nem töröltük el a nemi különbségeket, ahogy az Nyugaton már rég megtörtént. Elmondhatom, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen szüleim vannak” –  mondja.

Egyre bővülő vendégkörét- (150 fő)- kizárólag a vendégek egymásnak ajánlásának köszönheti. Sikertörténete úgy kezdődött, hogy amikor a Vörös-tenger partján fekvő Jidda városába érkezett, órákat kezdett adni barátnőinek, majd óráit kiterjesztette a barátnői barátaira és így tovább. Így jött létre a „FlagBoxing”, amelynek mottója “Küzdj úgy, mint egy lány”. FlagBoxing az egyike a legelső női fitnesz és harci stúdióknak az egész országban.

Hírdetés

A kickboxer azt állítja, hogy a vállalkozásának sikere abban rejlik, hogy a nőket nemcsak fizikailag, de szellemileg is edzi, és a kurzusok során a tanítványok teljesen új személyiségeket képesek kifejleszteni.

“Sokat fejlődnek. Nagyon nagy különbségeket látok a tanítványokban, amikor ide jönnek … és amikor hazamennek, teljesen megváltoznak a nők. Érezhető abban, ahogy viselkednek, ahogy beszélnek, hogy önbizalmuk fokról fokra nő. Néha úgy érzem magam, mintha a terapeutájuk lennék” – mondja.

Bár al Hamrani, aki fokozatosan halad előre és egyre merészebb lépéseket tesz- időközben már egy országos sporttanfolyam irányításával is megbíztak- attól tart, hogy az elsöprő liberális reformok véget érhetnek, vagy akár rövid időn belül ellenkező irányba is fordulhatnak.

Így bár a FlagBoxing mára már hatalmas népszerűségnek örvend, azonban a klub nem rendelkezik technikai engedéllyel: az épület átláthatatlan üvegfalain semmiféle jelzés nem szerepel, és a vendégeknek telefonon fel kell hívniuk Al Hamrani-t, hogy bejuthassanak a klubba, ahol jelenleg gimnasztika, kick-box, muay thai és CrossFit edzések zajlanak.

Orientalista.hu – Vivkamar (Sputniknews)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »