Európa valószínűleg az araboktól tanulta meg a föld alatt élő gombák élvezetét, alighanem a ma Terfeziaként ismert nemzetség gombái azok, amelyeket római lakomákra szállítottak Afrikából. A szarvasgomba (Tuber, Terfezia, Elaphomyces) élelemként volt ismert, s úgy is, mint afrodiziákum.
Valószínű, hogy az arab terfez szóból származtatható több nyelvben a szarvasgomba elnevezése (olasz tartufo, tartuffoli, trifolo, triffolo, triffola, francia truffe, angol truffle, spanyol trufa, német Trüffel, orosz trifel stb.). A szarvasgomba magyar elnevezése valószínűleg – írja Hollós László – a latin Fungus cervinus szó szerinti fordítása.
Ezt a gombát már az ókorban is ismerték. A Kr. e. 372 és 287 között élt Theophrasztosz „cranion” néven említi. A 18. században Linnénél Lycoperdon cervinumként jelenik meg, mások pedig Elaphomycesnak nevezték (elaphosz = szarvas). A nemzetség tudományos nevének, a Tuberusnak az eredete homályba vész, és szinte megmagyarázhatatlan. Hollós László szerint a „tuber” szó a földi daganatot jelentő tumores terrae, tubera terrae kifejezésből származik. Ugyanakkor feltehetően a 14. század végén lejegyzett magyar nyelvemlékünkben „Thuber taplowt” találunk, vagyis a szótár a szarvasgombát taplónak mondja. A 16. századból való az első olyan adatunk, mely esetében valószínűleg egy bizonyos szarvasgomba neveként fordul elő ma is használt kifejezésünk, a fehér szarvasgombára használták Trencsén vidékén.
Adataink vannak szarvasgombák neveiről az 1807-ben megjelent Magyar Füvész Könyvben: drága Pöfeteg (Lycoperdon tuber), pörközepű Pöfeteg (Lycoperdon cervinum). Az irodalomban még előfordul trifola vagy trufola, trifla, helyenként pedig gímgomba, szarvaska, sőt, kis és nagy kutyaorrgomba, de nem tudni, pontosan hol voltak használatosak. Területhez is köthetők a következő, későbbi keltezésű elnevezések: földi kenyér – Dunántúl, Veszprém, földepe – Bakony és vidéke. Pontosabban adatolt más dunántúli nevei is ismeretesek. Baranya: malacgomba; Tolna, Kárász: disznógomba; Palócföld, Jászó: disznópölc (a hozzáfűzött magyarázat segít a faj azonosításában: fekete színű, árokszélen van, a disznók túrják ki, késő őszig előjön); Székelyföld: szarvasgomba; Trencsén/Trenín vidéke: szarwas gomba; Felföld, Nyitra: földepe (Nyitra vármegyében bélgiliszták ellen földepét zsírtalan káposztában főznek, és ezt itatják meg a beteggel); Erdély, Székelyföld: szarvasgomba (ro. Burete Cserbilor), valamint: Perisora (perişora, perişoară). Tudunk a szarvasgomba magyar népi gyógyításban való további felhasználásáról is. Például Hollós László ír róla, hogy a Bakonyban pálinkában orvosszerül használják vérhas ellen, meg a tehénnek is adják véres húgy esetén.
Nem csupán a gombászoknak van általában védőszentjük – kettő is: Kozma és Damján –, de a szarvasgomba híveinek is: Szent Antal. Ennek az alapja az, hogy a szentet legtöbbször bottal és sertésekkel ábrázolják, melyek igen alkalmas eszköznek tűnnek a szarvasgombászáshoz. Talán a Bibliából sem hiányzik a szarvasgomba, előfordulhat, hogy az ottani „dudaim” szó rá utal.
Zsigmond Győző
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
