A szántóföldről kötöttek el egy komplett Belarus-szerelvényt Debrecen és Hajdúszovát között

A szántóföldről kötöttek el egy komplett Belarus-szerelvényt Debrecen és Hajdúszovát között

A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Debreceni Rendőrkapitányság 09010/2128/2018. bűnügyi számon eljárást folytat jármű önkényes elvétel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Hírdetés

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a képen látható járműszerelvényt – MTZ 82 – 2018. szeptember 6-án 16 óra 30 perc és szeptember 7-én 8 óra között eddig ismeretlen személyek eltulajdonították egy a 4-es számú főút mellett lévő munkaterületről, Debrecen és Hajdúszovát között.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bűncselekmény elkövetésével, vagy az eltulajdonított járművel kapcsolatosan információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, a 112-es központi segélyhívó számon.

(Police)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »