Az orosz energiahordozók kapcsán bevezetendő embargó súlyos dilemma elé állítja az európai zöldpártokat, ugyanis a jelenlegi alternatívák közül a legstabilabban hozzáférhetőeket rendkívül környezetszennyező módon állítják elő. A dilemma súlya azért is szembetűnő – derül ki a Mediaworks Hírcentrumának összefoglalójából –, mert a sokszor igen harcias zöldek most Európa-szerte szemlesütve hallgatnak a témáról.
Az olajhomok kitermelése után sivatagos táj marad a kanadai tajgán (Fotó: Europress/AFP)
Az orosz–ukrán háború nyomán kibontakozó szankciós politika olyan súlyos, megoldandó dilemmát jelent az európai zöldpártok számára, amellyel inkább nem is foglalkoznak. Az orosz energiahordozók, így jelenleg a kőolaj-, később pedig egy esetleges földgázembargó azt is jelenti, hogy Európának sokkal szennyezőbb forrásokból kell beszereznie ezeket a létfontosságú nyersanyagokat. A kérdés a zöldpártok hitelességét is kikezdheti: miféle zöldpolitikáról beszélhetünk egyáltalán, ha ezen pártok hallgatása közben nagyhatalmi érdekek és biztonságpolitikai megfontolások mentén a szennyezőbb energiaforrások felé fordulunk?
Fotó: AFP/Mark Ralston
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen május elején tette közzé terveit az orosz olajembargó kapcsán, az első változat szerint hat hónap alatt zárnák el az orosz olajcsapokat. A javaslat várhatóan felpuhul és egyes országok további haladékra számíthatnak, ám a kérdés egészében az unió elszántnak tűnik.
Jelenleg tehát a legfontosabb kérdés, hogy honnan pótoljuk a kieső olajat. Az Energymonitor energiaügyi portál Andrej Belyi professzort kérdezte erről, aki a Kelet-finnországi Egyetemen tanít energiapolitikát és energetikai jogot, valamint a Balesene OÜ energiaügyi tanácsadó cég alapítója. A szakember szerint rövid távú megoldásként Irak, Líbia és Irán jöhet szóba, azonban mindhárom ország problematikus. Míg az első kettő meglehetősen instabil, addig Iránnal szemben nemzetközi szankciók vannak érvényben. Középtávon, ami jelen esetben egy évet jelent, már bejöhetnek a képbe az OPEC-országok, Norvégia, az Egyesült Királyság, Észak-Amerika és Afrika olajlelőhelyei.
Az embargó miatt emelkedő árak nyomán azok a kitermelőhelyek is nyereségessé válhatnak, amelyek esetében eddig drágán kinyerhető olajról beszéltünk.
Az előző bekezdésben felsorolt, lehetséges beszerzési országok és régiók közül az észak-amerikai olajnak – és földgáznak – több előnye is van a távolság ellenére: a politikai rendszer és az ellátási lánc kiszámíthatósága, valamint a növekvő exportmennyiség. Az unió kőolajra elsősorban Kanadából számíthat, amely nemrég bejelentette, hogy növeli és a kontinens felé irányítja olajkitermelésének egy részét, ami a jelenlegi tervek szerint akár néhány százezer hordónyi olajat is jelenthet naponta.
Kanada olajtermelésének 97 százaléka származik olajhomokból, amelyet Alberta államban termelnek ki külszíni fejtéssel. Ez azt jelenti, hogy a felső talajréteget akár 75 méter mélyen lényegében leborotválják, ami a felszíni és a talaj alatti ökoszisztéma teljes kiirtását jelenti. Azután a megmaradt felszíni rétegekbe vízgőzt, vagy más módon hőt injektálnak. Nagyon leegyszerűsítve a folyamatot, ezt követően három lépésben lesz a talajhoz közeli anyagokból olaj: a bitument elválasztják a víztől és a homoktól, majd feljavítják könnyebb olajjal és végül finomítják. A technológia a környezetpusztítás mellett további veszélyeket rejt. Akár harmadával több üvegházhatású gáz kerülhet a levegőbe, mint a hagyományos olajbányászat során. A kitermeléshez használt, majd ismét kinyert olajos, szennyezett vizet gigantikus zagytározókban tartják, amely a talajvizet és az ivóvízkészleteket is veszélyezteti. Az eljárás során keletkező ként a szabad ég alatt, óriási tározókban tartják. Bár elméletileg a bányavállalatoknak rekultiválniuk kellene a leborotvált területeket, vagyis erdőt kellene telepíteniük, ebből alig valósult meg valami az elmúlt évtizedekben: az olajhomok-kitermelés után kietlen, sivatagos táj marad a kanadai tajgán.
Bár a földgázembargó kapcsán egyelőre konkrétumokról alig esett szó, Brüsszel szorgalmazni látszik azt, hogy hosszabb távon leváljunk az orosz vezetékes gázról, és történnek is lépések az ügyben: Berlin a tervek szerint egy év alatt építene fel a németországi tengerpartok mentén több cseppfolyósított (LNG) gázterminált.
A földgáz ezen formájának a legnagyobb exportőre a világon az USA, amely ráadásul mindezt úgy érte el, hogy mindössze 2016 óta exportál LNG-t. Az áttörés a palagáz-forradalomnak köszönhető. A kitermelés azonban meglehetősen nagy terhelést jelent a környezetnek (lásd keretes írásunkat).
De vajon mit szólnak mindehhez az európai zöldpolitikusok? A Mediaworks Hírcentruma Sümeghi Lórántot, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzőjét kérdezte. – Az Európai Parlamentben a Zöldek kötelékében lévő Európai Zöld Párt közleménye szerint üdvözli az Oroszország elleni szankciókat, álláspontjuk szerint mindez lehetőséget teremt az energiaátállás folyamatának felgyorsítására, mivel az energetika immár nemcsak környezetvédelmi, hanem biztonsági kérdéssé vált. Ami azonban a többi európai zöldpártot illeti, hivatalos kiállás azzal kapcsolatban, miszerint honnan érkezhetne az orosz embargó után fosszilis energiahordozó Európába, még nem született, s várhatóan nem is fog, mivel a zöldpártok eddig egységesen arra használták a háború okozta oroszellenes szankciókat, hogy a megújuló energiahordozók irányába tereljék a közbeszédet – emelte ki az elemző.
Sümeghi az Európai Bizottság elképzeléseit is felvázolta. Ezek szerint a testület REPowerEU címmel március 8-án javaslatot tett arra, hogy Európa jóval 2030 előtt függetlenné váljon az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól, elsősorban a földgáztól. A REPowerEU több pillérre alapozva növelné az uniós energiarendszer válságálló képességét: a gázellátás diverzifikálását a nem orosz szállítóktól származó LNG-behozatal és csővezetékes behozatal révén, valamint a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának gyorsabb csökkentése és a megújuló energiaforrások használatának növelése révén. Mindemellett a villamosítás infrastruktúrájának komplex kiszélesítése is hozzájárulna a tervek szerint az unió energiarendszerének megerősítéséhez, melynek következtében a kitettségünk is csökkenne.
Az elemző szerint tehát míg a kérdést a zöldek elsősorban a megújuló energiaforrások felől közelítik meg, a környezetszennyező módon kinyert, messziről ideszállított energiahordozók esetében inkább hallgatnak.
A téma kapcsán kerestük a magát zöldpártként aposztrofáló Párbeszéd politikusát, Jávor Benedek korábbi zöld EP-képviselőt, aki jelenleg a főváros brüsszeli kapcsolattartója, ám nem kívánt válaszolni kérdéseinkre.
Cikkünk írásakor az uniós zöldpártok közül kizárólag az LMP-nek volt mondandója a témában. Ungár Péter a kérdést a héten a parlamentben is szóba hozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek adott válaszában. A témát úgy keretezte a politikus, hogy a háború mellett párhuzamosan van egy amerikai–orosz vetélkedés az energiaszektorban, amelyben zöldszempontból „nem lehet az amerikai palagáz az orosz gáz alternatívája”. A képviselő ugyanakkor megismételte az európai zöldek üzenetét arról, hogy fokozottabb figyelmet érdemelnek a megújuló, fenntartható energiaforrások.
Ungár Pétert telefonon is utolértük, a képviselő kérdésünkre elmondta, talán egyedül a görögországi zöldek vetették fel problémaként, hogy a fokozottan szennyező módon kitermelt észak-amerikai energiahordozók nem lehetnek alternatívái az orosz energiának a zöldpolitika szempontjából. – Mi is azt gondoljuk, hogy az orosz fosszilis energiáról le kell válni hosszú távon, de ezt inkább magyar zöldenergiával kell kiváltani, mint amerikai, kanadai vagy egyéb forrásokból – fejtette ki Ungár Péter a Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozva. A képviselő szerint a mobilitás és a fűtés területén lehetne rendkívül sok olajat megspórolni a zöldítéssel, illetve ezen körben említette az agráriumot is, amelynek kapcsán külön kiemelte, hogy a kőolaj-alapanyagú fertőtlenítő- és más szerek nélkül is lehetne nagyon jó minőségű és számosságban is megfelelő agrárárut előállítani.
———————————–
Rétegrepesztéses technológia. Az angolul „shale gas”-nek nevezett földgáz nem nagy mezőkben terül el a föld alatt, mint a hagyományos kitermelésű energiahordozó, hanem a geológiai palaalakzatok apró üregeiben, illetve mikroszkopikus átmérőjű csatornáiban található. A gáz kitermelését George P. Mitchell texasi mérnök kísérelte meg először ipari méretekben, az általa alkalmazott technológiának – és továbbfejlesztésének – köszönhetően indult meg a minden korábbinál nagyobb kitermelés. Az úgynevezett rétegrepesztéses technika során nagy mennyiségű vizet tartalmazó híg homokszuszpenziót fecskendeznek a gáztartó rétegekbe, amely végül kimossa az értékes energiahordozót a kőzetekből, így kerül a felszínre. A folyamat a hagyományos kitermelésnél jóval szennyezőbb, ugyanis ezzel a technológiával több üvegházhatású gáz kerül a légkörbe, emellett azonban a talajvizet is szennyezi. A palagáz kinyeréséhez használt vízben különböző vegyi anyagokkal teszik nagyobb hatásfokúvá a folyamatot, illetve a föld alá juttatott nagy mennyiségű víz kimossa a talajban természetes körülmények között is megtalálható nehézfémeket, amelyek így az ivóvízkészletekbe is eljuthatnak.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
