A számok nyelvén – évente egymilliót spórolna a felújításon, akinek Kádár-kockája van

A számok nyelvén – évente egymilliót spórolna a felújításon, akinek Kádár-kockája van

Nagy Gyula, a Takarék Jelzálogbank vezérigazgatója szerint ha el is vinné a GDP egyharmadát egy országos ingatlanfelújítási program, de az 6-10 év alatt megtérülne az egyes ingatlanokban.

A magyarországi lakásállomány szinte teljes egésze elavult energetikai szempontból, ha korszerűsítenék ezeket az ingatlanokat, az akár évi egymillió forintos, csaknem 90 százalékos megtakarítást is jelenthet sok lakástulajdonos számára – derül ki a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank elemzéséből.

„Négy és fél millió lakásról beszélünk, majdnem 90 százaléka energetikailag elavult. Elég kevés új lakás tud épülni, ami javíthatná ezt az arányt” – mondta az InfoRádióban Nagy Gyula, a Takarék Jelzálogbank vezérigazgatója.

Közhely, de tény: minél régebben épült egy épület, annál rosszabb az energetikai hatékonysága, nincs szigetelés, elavult a fűtés.

„Egy Kádár-kocka felújításával például évente egymillió forintot lehetne megtakarítani az energiaköltségekben” – mutatott rá.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},

Hírdetés

onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Két kulcselem van tehát:

  1. fűtési rendszer
  2. szigetelés (nyílászárók, homlokzat).

Egy átfogó ingatlanfelújítás az országban a GDP-nek akár az egyharmadát is felemésztené, de éves szinten több száz milliárd forint megtakarítását jelentené, és az adott ingatlanban 6-10 év alatt megtérülne a felújításra fordított költség.

A felújításokra rendelkezésre állnak banki és állami programok – folytatta Nagy Gyula -, de nem titok a banki kamatok most igen magasak, és az állami támogatások sem tartják a versenyt az áremelkedéssel.

Nyitókép: Pixabay

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »