A szalafita családokból származó gyerekek karrier célja a dzsihádizmus – Németország puskaporos hordó

A német gyermekvédelmi liga hivatalos álláspontja megegyezik a frankfurti rendőrkapitány által megfogalmazott aggodalmakkal. A hivatalos, kiskorúak jogait és egészségét nyomon követő szerv szerint már felmerültek egyes esetek, melyekben már az iskolában kijelentették a szalafita családokból származó gyerekek, hogy karrier céljuk a dzsihádizmus.

Magyar Menedék - Badiny

A frankfurti rendőrség kapitánya, Wolfgang Trusheim szerint az elmúlt években rohamszerűen megnőtt a gyermekek között kialakuló terrorizmus veszélye, amelyért leginkább a németországi szalafita mozgalom tehető felelőssé. Tekintve, hogy több mint 7000 tagot számlál az iszlám egyik legradikálisabb felfogását terjesztő szervezet Németországban, így különösen nagy veszélyt jelent a felcseperedő, identitásukat hiányoló muszlim gyerekek körében.

Trusheim szerint azok a kiskorúak, akik már ebben a neveltetésben részesülnek elképesztő gyűlöletet táplálnak az európaiak, és az eltérő vallású emberek irányába. Kiemelte, hogy a németországi szalafita családok még az átlagos muzulmán szaporulatot is gyakran meghaladják, így állandó veszélybe sodorva az utánuk következő generációkat.

A német gyermekvédelmi liga hivatalos álláspontja megegyezik a frankfurti rendőrkapitány által megfogalmazott aggodalmakkal. A hivatalos, kiskorúak jogait és egészségét nyomon követő szerv szerint már felmerültek egyes esetek, melyekben már az iskolában kijelentették a szalafita családokból származó gyerekek, hogy karrier céljuk a dzsihádizmus. A gyermekvédelmi liga tájékoztatása szerint ezen családok ellen már megkezdték a megfelelő jogi intézkedéseket.

(Die Welt, Breitbart)


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »