A szakadárok megfenyegették az EBESZ megfigyelőit

Életveszélyes fenyegetésről, munkájuk akadályozásáról számolt be Alexander Hug, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelői missziójának helyettes vezetője donecki sajtótájékoztatóján.

A kijevi hadműveleti parancsnokság csütörtöki közleményében a Hug által elmondottakhoz hozzáfűzte, hogy információi alapján az EBESZ-megfigyelők nem jutnak be a szakadárok által ellenőrzött terület 46 százalékára. A nemzetközi szakembereket nem engedik be a Luhanszk és Doneck megye Oroszországgal határos térségébe.

Akadályozzák az EBESZ munkáját

Alexander Hug arról beszélt, hogy az EBESZ-küldöttei próbálnak az éjszakai órákban is megfigyeléseket végezni, ezt azonban egyes ellenőrző pontokon meghiúsítja a szakadár fegyveresek „agresszív viselkedése”. Elmondta, hogy a dél-donecki Bezimenne faluban, a szakadárok által tavaly augusztusban orosz katonai segítséggel megszállt Novoazovszk mellett szerdán a Donecki Népköztársaság képviselője megfenyegette az oda érkező megfigyelőket, megölik őket, ha újra visszatérnek.

Hug azt is felpanaszolta, hogy a szakadárok folyton egymásnak ellentmondó követelésekkel állnak elő. Egyfelől nyilvánosan bírálják a missziót, hogy nem járőrözik eleget, másfelől ők maguk nem eresztik be a szervezet képviselőit egyik vagy másik területre – mondta. Közölte továbbá, hogy az EBESZ drónjainak, azaz pilóta nélküli repülőgépeinek működését is zavarják katonai berendezésekkel a szakadárok. A helyettes misszióvezető hozzátette, hogy a Donyec-medencének az ukrán fegyveres erők által ellenőrzött területein nem zavarják a megfigyelőket mozgásukban.

Hírdetés

Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője kijevi sajtótájékoztatóján arról számolt be csütörtökön, hogy az elmúlt egy napban négy katona esett el és 14 sebesült meg a kelet-ukrajnai harcok övezetében.

Folyamatosak a lövések

A kijevi hadműveleti parancsnokság csütörtökön szokásos napi közleményében arról tájékoztatott, hogy a szakadár erők – a front teljes szakaszát figyelembe véve – az elmúlt egy napban kevesebbszer vetettek be száz milliméternél nagyobb kaliberű nehéztüzérségi fegyvereket, Doneck környékén azonban fokozták a támadások intenzitását. Délután hat órától éjfélig gyakorlatilag folyamatosan lőtték nagy kaliberű golyószórókkal, gránátvetővel és kézi lőfegyverekkel a Marjinka, Opitne és Piszki településeknél lévő katonai állásokat – írta a parancsnokság, hozzátéve, hogy a támadások éjfél után sem szűntek meg.

A jelentés szerint az elmúlt napban összesen 67-szer szegték meg a tűzszünetet a szakadárok.

A donecki szakadárok „védelmi minisztériuma” a maga részéről az elmúlt 24 órára vonatkozóan 17 tűzszünetsértéssel vádolta meg az ukrán fegyveres erőket. Doneckben állítólag egy civil megsérült a tüzérségi harcok következtében. A „népköztársaságiak” hírügynöksége beszámolt arról, hogy megérkezett az ellenőrzésük alatt lévő Makijivka településre a 36-ik orosz segélyszállítmány, amelyet kirakodtak, és a konvoj már el is indult vissza Oroszországba. A fehér kamionok állítólag 500 tonna élelmiszert hoztak, lisztet, cukrot, konzerveket, étolajat, makarónit és egyebeket.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »