A szabadság, egyenlőség, testvériség győzött? Kösz, inkább nem kérünk belőle!

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint a franciák az álhírek zsarnoksága ellen szólaltak fel azzal, hogy megválasztották az elnökjelöltet, akit a nyugati országok vezetői ajánlottak nekik. Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk saját Twitter-oldalán azt írta, a franciák a „szabadság, egyenlőség, testvériség „eszméje mellett döntöttek az „álhírek zsarnokságával” szemben.

Tegnap kora este már az exit pollok alapján a jobboldali jelölt Marine Le Pen is elismerte Macron győzelmét, akinek sorban gratuláltak az Európai Unió vezető politikusai. Az előrejelzések 65,1%-os győzelmet prognosztizáltak a volt miniszternek, Macron végül a szavazatok 66%-ának megszerzésével nyerte az elnökválasztást.

Hírdetés

A francia elnökválasztás folyamán több nyugati ország vezetője is egyértelművé tette, hogy Emmanuel Macron személyét támogatja. Frank-Walter Steinmeier német államfő nyíltan felszólította a francia választókat, hogy ne Marine Le Penre szavazzanak, Barack Obama volt amerikai elnök pedig egyértelműen kijelentette, hogy a két jelölt közül Emmanuel Macront támogatja.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »