A szabad gondolat ellenség

A szabad gondolat ellenség

A diktatúra egyik jellemzője az, hogy a diktátor egyre jobban tiszteli az erőszakot akár ellenfelei részéről is, ugyanakkor a gondolattól tart. Nem visel el más véleményt, más gondolkodást, melyek mögé nem sorakozik fel erőszak, ezért az erőszakmentes, puha irányzatokat ellehetetleníti, vagy leveri. Az erőszakos fellépésekkel szemben erőszakkal lép fel, vagy ha nem bír vele, a római módszer szerint annak is az élére áll. Ezért diktatúrákban az erőszakmentes vélemény nyomtalanul áldozatul esik és bebetonozódnak a diktátor által sulykolt normák. Ezekből lesznek később a vallási irányzatok, vagy politikai elméletek, a vádakból pedig blaszfémia, vagy hazaárulás. A belénk kódolt értékrendtől egyre távolabb kerülünk és a világban egyre idegenebbül érezzük magunkat.

Elérkezett a világ oda, hogy a gondolat a legnagyobb ellenség, a világban pedig idegenek lettünk.

Hírdetés

Ez a megjegyzésem ahhoz, hogy ma hatvan ember vagyona annyi, mint a világ három milliárd lakójáé. Hatvan ember érdeke és normája ma erősebb, mint a föld lakóssága felének hite, meggyőződése és értékrendje.

Orientalista.hu – Mihálffy Balázs


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »