A svédek más véleményen vannak

A svédek más véleményen vannak

A Svéd Labdarúgó Szövetség nem ért egyet azzal, hogy az oroszok kizárását követően a lengyel válogatott játék nélkül jutott tovább a világbajnoki pótselejtezőn, és így játszhat majd a svéd-cseh párharc győztesével.

A nemzetközi szövetség (FIFA) az ukrajnai háború miatt először kizárta az oroszokat, majd úgy döntött, hogy vb-pótselejtezős ellenfelük, a lengyelek mérkőzés nélkül továbbléphetnek a következő körbe.

Hakan Sjöstrand, a svéd szövetség elnöke szerint jobb lett volna egy háromcsapatos tornát rendezni a svéd, a lengyel és a cseh együttes részvételével, vagy új ellenfelet találni a lengyeleknek, mert a mostani forgatókönyv a lengyeleknek kedvez, hiszen csak egy összecsapást kell megnyerniük a vb-részvételért.

A legészszerűbb és sportszerűbb dolog az lett volna, ha Lengyelországnak új ellenfele van az elődöntőben. Megértjük, hogy a helyzetet nehéz megoldani a FIFA-nak, de ennek ellenére a játék elve az lenne, hogy minden érdekelt ugyanazokkal a feltételekkel szembesüljön, és két mérkőzést kelljen megnyernie a vb-re jutáshoz”

– mondta Sjöstrand.

Hírdetés

A svédek szövetségi kapitánya, Janne Andersson ugyan egyetért az oroszok kizárásával, ám a sport szempontjában szerinte teljesen abszurd döntés született a lengyelek továbbléptetésével.

Ezzel együtt teljes mértékben a csehek elleni felkészülésre koncentrálunk. Ki akarunk jutni a vb-re, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez megvalósuljon”

– tette hozzá.

A svéd-cseh összecsapást március 24-én, míg a pótselejtező döntőjét a lengyelekkel március 29-én rendezik.

A FIFA kedden júniusra halasztotta az ukrán válogatott vb-pótselejtezőjét. A skót-ukrán párharcot március 24-én Glasgow-ban rendezték volna, az új időpontot pontosan nem jelölték meg, csak a hónapot. A mérkőzés győztese a Wales-Ausztria találkozó nyertesével találkozik a vb-részvételért. Utóbbi meccset a terveknek megfelelően március 24-én megrendezik, de a március 29-ére kiírt döntőt szintén júniusra halasztják.

A vb-t november 21. és december 18. között rendezik Katarban.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »