A svéd nagykövet figyelmébe

A svéd nagykövet a minap interjút adott a 444-nek. Vagyis a nyílt társadalom elkötelezett híve dumcsizott egyet Soros magyarországi házi lapjának flufferével.

Izgi kis dumcsi lett belőle, két hülye felmondta az összes libsi közhelyet, sztereotipiát, marhaságot és hazugságot, amit fel szoktak mondani. És persze szerény személyemmel indították a nagy, korszakalkotó blablát.Alant pedig a lényeg, a Figyelő összefoglalásában:

Kínos propagandainterjút adott a svéd nagykövet Soros blogjának

A 444 már az elején tálcán kínálja a lehetőséget Trouvé-nek, hogy együtt sajnáltathassák szegény Svédországot, amiért a csúnya kormánypárti sajtó olyan negatív színben tünteti fel a skandináv államot. A nagykövet gyorsan el is mondja, hogy Svédországban minden tök happy, no go-zónák nem is léteznek, és a tömeges bevándorlásnak semmilyen veszélye nincsen. Ez mind csak a magyarok fejében létezik, persze…

Kár, hogy a világháló tele van a bevándorlókhoz köthető zűrös svédországi történetekkel, amelyekről még a megaliberális New York Times vagy a BBC is beszámol néha-néha, amikor eltévesztik a szerkesztőségben az irányt.

Ilyen például az a történet, hogy valamikor az év elején egy gránát végzett egy chilei bevándorlóval, aki még Pinochet rendszere elől menekült Svédországba, gondolván: ott majd biztonságban lesz. Szintén a liberális New York Times írta meg ezzel kapcsolatban, egy rendőrségi jelentésre alapozva, hogy a bandaháborúkat egyértelműen az integráció kudarca okozza Svédországban. A kutatások szerint az utcai bandák tagjai csak 24%-ban tartoznak etnikailag is a svédek csoportjába, és mindössze 42%-uk született az országban. Ennek egyik folyománya, hogy a jobbára bevándorlókból álló bandák évente több tucat gránátot hajigálnak egymásra. 

A gránátok „használata” Svédországban 2015-ben ugrott nagyot  (valamilyen furcsa oknál fogva a migrációs válság is akkor kezdődött). Abban az évben 45 gránátot foglaltak le, 10 viszont még így is felrobbant valahol. A következő évben 55 darabot foglaltak le, viszont már 35 robbant fel. Ez 2017-ben némileg mérséklődött, a rendőrség akkor 39 gránátot foglalt le és 22 robbant fel.

Persze Svédországban nincsenek no go-zónák. Ezt a nagykövet piros tollal, háromszor aláhúzta. Ebből a szempontból a svéd hatóságok kommunikációja nagyon fegyelmezettnek mondható, az országban ugyanis látványosan mindent megtesznek azért, hogy ez a kifejezés partvonalon kívülre kerüljön. A svéd rendőrség ugyan beszámol “veszélyes”, vagy “sebezhető” környékekről, de kötik az ebet a karóhoz, hogy ezek nem no go-zónák. Nyilván kicsit sem politikai indíttatású ez a szómágia.

Hírdetés

Pedig az sem új információ, hogy Svédországban nem csak a szervezett bűnözés jelent problémát. A Swedish Defence University jelentése szerint az elmúlt évtizedben megtízszereződtek az extrém iszlamista elveket vallók a skandináv országban. A tanulmány nem csak azt írja le, hogy mennyivel nőtt azon muszlimok száma Svédországban, akik radikális nézeteket vallanak, de azt is feltárja, hogyan vettek részt az országban található mecsetek és a közösségi média az iszlamisták megtízszereződésében, majd terrorcselekményeket elkövető csoportok megalakulásában. Vajon a Swedish Defence University a magyar kormánypárti sajtó egyik svédországi szatellitje? Aligha.

Ne felejtsük el megemlíteni a legutóbbi eseményeket se, amikor svédországi maszkos bandatagok autókat gyújtogattak és robbantgattak fényes nappal. Ezekről a fejleményekről mégis hogyan kellene beszámolnia a magyar sajtónak, ha nem negatívan? “A multikulti egyik legfőbb előnye Svédországban, hogy mindenki megtalálhatja a neki tetsző szórakozási és feszültséglevezetési módot”. Valami ilyesmire gondoltak?

Az sem igaz, hogy mi magyarok látjuk csak ijesztőnek a svédországi helyzetet. A tősgyökeres svédekről sem lehet azt állítani, hogy elégedettek lennének azzal, ami az országukban zajlik. A bevándorlásellenes Svéd Demokraták soha ilyen népszerűek nem voltak. Komoly esély van rá, hogy a közelgő választásokon a legnépszerűbb párttá váljanak. Ez sok mindent elárul arról, milyen a hangulat az országban, a Szociáldemokraták ugyanis több mint száz éve (1914 óta) Svédország legerősebb pártja.

Nem is tűrhették tovább ezt az állapotot, ami veszélyezteti a régóta létező hegemóniájukat, és gyorsan meg is egyeztek a Facebookkal, hogy cenzúrázza a szociknak nem tetsző tartalmakat.

Mindezen információk birtokában (mert csodálnám, ha a jól informált 444 szerkesztőségének figyelmét ezek a fejlemények elkerülték volna) volt mit kérdeznie a Soros-bolgnak a svéd nagykövettől.

Ehelyett ilyen kemény kérdésekkel próbálták “sarokba szorítani” Trouvé-t:

“Sok esetben a kormányközeli magyar sajtó igen sötét színben tünteti fel a svédországi életet: növekvő bűnözésről, no-go zónákról, a migráció okozta óriási gondokról számolnak be….”

“Van magyarázata arra, hogy miért ábrázolja Svédországot ilyen sötéten a kormánypárti sajtó Magyarországon?”

“Nem látnak párhuzamokat az orosz állami propaganda és a magyarországi között, amikor Svédországról vagy más nyugati államokról van szó?”

Így fogalmaz meg tökéletes alákérdezéseket a 444 „objektív” újságírója.


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »