A svéd nacionalisták szabadcsapata – törik a betolakodók csontja…

Elegük lett a tehetetlen hatóságokból a svéd nacionalistáknak, ezért 15-20 fős csapatokba szerveződtek és könnygázszóró palackkal, viperával (Svédországban rendszeresített eszköz rendőröknél, polgárőröknél) felfegyverkezve járják Stockholm utcáit! Vezetőjük Anders Johanson szerint összesen 12 ilyen csapat van, szerte a városban, akik váltják egymást, így alkalmanként 3-4 ilyen 15-20 főből álló csapat járőrözik!

Mivel a svéd törvények előírják, mindannyian elvégeztek egy polgárőr tanfolyamot, vizsgát tettek, így jogszerűen van náluk könnygázszóró palack valamint vipera és jogszerűen viselnek helyi polgárőr egyenruhát!

Hírdetés

A dolog érdekessége, hogy mióta egy hete megkezdték a járőrözést egy migránst sem adtak át a rendőrségnek, de 43 migráns került kórházba súlyos, bántalmazásból származó sérülésekkel!

Feljelentést egy sérült migráns sem tett bántalmazás miatt, mindannyian úgy nyilatkoztak, hogy “lépcsőn leesetek”, így keletkezett a sérülésük! Az orvosok ezt elképzelhetetlennek tartják és jelezték gyanújukat a rendőrségnek, aki viszont tehetetlen, hiszen feljelentést egyik sértett sem tett a “polgárőrök” ellen!


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »