A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti a hitből fakadó kultúra és a kulturális értékek gondozását, ezek méltó bemutatását, ezért Érsekségi ékességek címmel sorozatban ismerteti őket honlapján. Ezúttal a sümegcsehi Szent Mihály-templomot mutatták be.
A település papját 1334-ben említették először, a falu a veszprémi püspök birtoka volt. Az 1540-1550-es években még fennállt a plébánia, amely a török idők pusztítását követően 1711 után sváb és magyar telepesekkel éledt újjá. 1723-tól anyakönyvet vezettek, amely azonban ez nem maradt fenn: a kötet – vagy kötettek – 1747-ben egy tűzvészben elégtek. A plébániát 1748-ban szerveztek újjá.
Írott források szerint a mai templom a középkori épület anyagának felhasználásával épült. Ezt 1735-ben kezdték felújítani a hívek, a befejezésére pedig még az 1740-es években is gyűjtöttek. Tornya 1746-ban már készen állt, de a templom maga még boltozatlan volt. 1755–1757 között Padányi Biró Márton püspök kívül-belül renováltatta, ekkor a tornyon is dolgoztak, amely végül 1762-ben készült el – ahogy korábban ezt a kapu fölötti felirat jelezte –, a püspök által Győrben öntetett Szent Mihály-haranggal együtt. Koller Ignác püspök a nyugati kóruskarzatot építtette.
1774-ben feljegyezték, hogy a templom bővítése lenne szükséges. Erra Bajzáth József püspök megrendelésére 1778-ban került sor: megépült a sekrestye, a püspök pedig egyúttal az egész templomot felújíttatta. A sekrestyét 1796-ban oratóriummal bővíttette, illetve megnagyobbíttatta az orgonakarzatot.
Pfeiffer János levéltáros-történész forráskutatásai és Koppány Tibor építészettörténeti kutatásai alapján a 1770-es évekbeli építési munkák ahhoz a sümegi Paul Mojser kőműves-, vagy másként „Mojzer-mesterhez” köthetőek, akinek már Padányi, majd Koller és Bajzáth püspökök megbízásából a környéken egy sor templom építésében volt szerepe. Hogy az írott forrásokban szereplő sok építési adat pontosan milyen mértékű munkákat takar, illetve hogy hol és mennyit őriztek meg a korábbi épületrészekből, azt csak részletes épületkutatás tudná pontosan meghatározni. A 20. század elején, 1911-12-ben teljes felújítás történt az épületen, melynek során a templombelső ornamentális kifestést és új liturgikus berendezést kapott.
Tituláris szentje a középkor óta Szent Mihály arkangyal, a templom búcsúja az ő ünnepnapján, szeptember 29-én van. (Az országos műemlékjegyzékben 5009. számon szerepel.)
A település központjában emelkedő magaslaton, ma is temető szomszédságában áll a keletelt, hosszanti elrendezésű, egyhajós, kívül poligonális, belül egyenes szentélyzáródású templom. A tágas, nagy templom többszöri újjáépítés-, illetve bővítés eredményeként jött létre.
A bejárat a nyugati homlokzat előtt emelkedő toronyból nyílik. Az egyszerű hasábos toronytestet csak a főhomlokzatán nyíló ablakok tagolják: egy szegmensíves tágasabb nyílás felett két kisebb félköríves záródású résablak, majd harangszinten egy nagyobb félköríves helyezkedik el. Szemrevételezés alapján nem kizárt, hogy a torony magába foglaljon középkori falrészleteket.
A hajó nyugati végében falazott pilléreken íves homlokoldalú karzat látható, Angster-orgonával. A szentély északi oldalához kétszintes sekrestye csatlakozik. A szentély felé a terepadottságok miatt egyre erőteljesebb, és mélyebbre nyúlik a lábazat. A hajó és a szentély csehsüveg-boltozatos. Ez szoborfülkékkel tagolt széles falpillérekről indul, a boltozatok stukkókeret-díszítésűek, ma a tört fehér árnyalataira festettek.
A berendezés meghatározó része a 19. század végi felújításból származó fő- és mellékoltár, valamint a stációk. Értékes korábbi eleme a liturgikus reform ellenére megőrződött faragott fa áldoztatórács, valamint a faragott kő keresztelő-medence és az átalakításokkal fennmaradt szószék, amelynek mellvédjén korábban a halaknak prédikáló Szent Ferenc reliefje volt látható.
Kétségtelenül a legfigyelemreméltóbb és egyik legkorábbi műtárgya a templomnak a barokk főoltárból származó Szent Mihályt ábrázoló olajkép, amely a szentély hátfalán, az újabb faoltár felett kapott helyet.
A korábbi barokk oltárról egykorú feljegyzésekben néhány adatot találunk: 1777-ben készült, menzája vakolt volt, kék márványozott festéssel, tabernákulummal és kánontáblákkal ellátott oltárképén Szent Mihállyal.
Pontos adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre a fennmaradt oltárképpel kapcsolatban. Szignó rajta szemmel nem látható. Hogy az elhúzódó barokk építkezések-megújítások során mikor került a templomba, egyelőre nem világos, ehhez a stílus és az ábrázolás ikonográfiai jellegzetességei nyújthatnak támpontot.
A képen a gonoszt legyőző Szent Mihály álló alakja látható római katonaöltözetben; kék páncélinge és sisakja arany szegéllyel kísért, szintén arany a combot fedő felsőruha, lábán csizmaszerű, magas szárú, szürke zárt lábbeli, testén fehér tunika, bő vörös köpeny látható. A szent szembenézetben áll, megcsavarodó törzzsel. A mozdulatot a jelenet indokolja: bal lábbal a talajon áll, jobb lábát a barnás bőrű, meztelen felsőtestű, idősebb és csúf arcvonásokkal ábrázolt, a földre taposott gonosz vállán tartja. Teste előtt keresztbe vetett baljában könnyed mozdulattal tartja a nehéz láncot, amellyel a legyőzöttet fogva tartja. Fölötte jobbjával hosszú kardot tart. Jobbra a kép ellensúlyaként az arkangyal szárnyai sejlenek elő a háttér felhői közül. Ahogy a szent mozdulatán, úgy szőke hajfürtökkel keretezett szelíd, kerekded arcán sem látszik az erőfeszítésnek semmi nyoma: maga elé, a legyőzött irányába tekint.
Bizonyos körülmények arra utalnak, hogy az oltárkép még Padányi-Biró Márton püspök idejéből származhat. Ezt a feltevést további forráskutatás, stilisztikai és restaurátori vizsgálat tisztázhatja.
Forrás: Veszprémi Főegyházmegye
Fotó: Veszprémi Főegyházmegye; Miserend.hu
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
