Március 6-án egy hónapon belül másodjára hajtott végre ballisztikus rakétatesztet Észak-Korea.
A Donald Trump vezette új amerikai adminisztráció hivatalba lépésével és az észak-koreai katonai fenyegetés fokozódásával újabb fordulópontjához érkezhet a több mint hat évtizede húzódó koreai válság. Az első ázsiai körútján járó Rex Tillerson amerikai külügyminiszter nemrég Szöulban egy megelőző katonai csapás lehetőségének fontolóra vételéről, a Phenjannal szemben tanúsított „stratégiai türelem” végéről beszélt. Valódi áttörést azonban a másik kulcsszereplő, Kína stratégiai türelmének látható fogyatkozása hozhat.
Március 6-án egy hónapon belül másodjára hajtott végre ballisztikus rakétatesztet Észak-Korea. Ezúttal a hónap elején megkezdett amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatra adott válaszként lőttek ki négy rakétát, hivatalos tájékoztatás szerint a Japánban található amerikai katonai bázisokat célozva. Ennek fényében nem lehet meglepő, hogy az első ázsiai körútját abszolváló Rex Tillerson külügyminiszter tárgyalásainak középpontjában is a koreai válság kezelése állt. Annál is inkább, mivel Japánban és Dél-Koreában tett látogatásának fontos célja a két ország és a kelet-ázsiai térség biztonságának szavatolásában való amerikai elkötelezettség megerősítése volt. Némi elbizonytalanodásra adott okot ugyanis a regionális szövetségesek számára, hogy Donald Trump az elnöki kampány során többször is hangsúlyozta: nagyobb szerepvállalást vár el részükről saját védelmük biztosításában. Tillerson kijelentette, hogy az Obama adminisztráció által követett stratégiai türelem politikája megbukott; újfajta megközelítésre van szükség, ennek keretében pedig készek fontolóra venni minden lehetséges eszköz igénybevételét, beleértve a katonai erő alkalmazását is.
Észak-Korea 2006-ban hajtotta végre első nukleáris robbantását, amelyet 2009-ben és 2013 újabb kísérletek követtek. Ezzel párhuzamosan következetesen fejlesztették rakétaprogramjukat, amelynek keretében rendszeresem tesztelték atomtöltetek hordozására is használható ballisztikus rakétáikat. A tavalyi évben a rezsim a korábbiakhoz képest is nagyobb aktivitást mutatott, két nukleáris robbantást és huszonnégy rakétakilövést végrehajtva. Az amerikaiak számára az teszi még súlyosabbá a helyzetet, hogy Phenjan deklarált célja olyan interkontinentális ballisztikus rakéták csatarendbe állítása, amelyekkel atomtölteteket juttathat el az Egyesült Államok területére. A növekvő fenyegetés nem maradt válasz nélkül; 2016. november 30-án minden korábbinál szélesebb körű szankciós politika alkalmazását rendelte el 2321. számú határozatával az ENSZ Biztonsági Tanácsa.A szankciók Észak-Korea exportbevételeinek korlátozásán keresztül csökkentenék a nukleáris program folytatásához rendelkezésre álló valuta mennyiségét. Vagyonbefagyasztások és utazási tilalmak elrendelése mellett exporttilalmat írtak elő Phenjan számára a réz, a nikkel, a cink és az ezüst tekintetében. A leghatásosabb eszköznek pedig a szénkivitel 60 százalékos korlátozását szánták.
Néhány hónapos viszonylagos csend után a februári és márciusi észak-koreai rakétakísérletekre olyan időszakban került sor, amely egyébként is megkövetelte volna a koreai válság kezelésének felülvizsgálatát. A washingtoni őrségváltással járó ilyenkor szokásos bizonytalanság Donald Trump esetében fokozottan érezteti hatását. Az Egyesült Államok Kelet-Ázsiával kapcsolatos általános elképzeléseinek tisztázása, a regionális szövetségesekhez fűződő viszony, valamint Kínával való együttműködés alapvető kereteinek kialakítása ezekben a hónapokban zajlik. Mindeközben Dél-Koreában belpolitikai válság alakult ki, amely a korrupcióval vádolt Pak Gun Hje elnök elleni felelősségre vonási eljáráshoz, majd az elnök távozásához vezetett. A május 9-én esedékes előrehozott elnökválasztásig a szöuli külpolitika alakulásával kapcsolatban is kérdőjelek merülnek fel.
Ebben a helyzetben az Egyesült Államok az engedékenységgel leszámoló, a katonai eszközök igénybevételét sem kizáró retorikai kiállást választotta. Washington ezzel egyértelműen jelezte szövetségesei, Japán és Dél-Korea melletti kiállását, valamint eltökéltségét abban, hogy Phenjan atomprogramját még azelőtt megakassza, hogy az szert tehetne az Egyesült Államok területére is veszélyes katonai képességre. A valódi kérdés azonban az, hogy milyen tényleges cselekvési lehetőségek következnek ebből.
A preventív katonai csapás felemlegetése valószínűleg amerikai oldalról is csupán a válság kezelése iránti szándék komolyságát volt hivatott demonstrálni. Egyfelől ugyanis kétséges, hogy megsemmisíthető-e egyetlen csapással a teljes észak-koreai nukleáris arzenál, másfelől biztosak lehetünk abban, hogy mindez azonnali megtorlást vonna maga után Phenjan részéről Japánnal, Dél-Koreával, valamint a két országban tartózkodó amerikai csapatokkal szemben. Dél-Korea számára egy ellene indított hagyományos katonai támadás is súlyos veszteségeket eredményezne. Éppen ezért sem Japán, sem Dél-Korea nem támogatna egy ilyen, háborús következményekkel járó radikális lépést. Nem beszélve Kínáról, amely mindenképpen szeretné elkerülni a helyzet eszkalációját, amely rendkívül kellemetlen és kényes lenne számára. Egy Észak-Korea, Dél-Korea, Japán és az USA részvételével kibontakozó háború esetén Kínának először is szembe kellene néznie egy jelentős észak-koreai menekültáradattal. Azzal a dilemmával szembesülne továbbá, hogy beavatkozása esetén egy amerikai-kínai közvetlen fegyveres konfliktus kockázatát vállalná, kívülállóként viszont egy szöuli vezetésű, az Egyesült Államokkal szövetséges egységes Korea létrejöttének lehetőségével kellene számolnia. Ez utóbbi forgatókönyv elkerülése Kína legfontosabb célja a koreai kérdésben. Wang Yi kínai külügyminiszter éppen ezért diplomáciai tárgyalásokat sürget, amelyek lehetőséget teremtenének egy kompromisszumos megoldás kialakítására. Kína javaslata szerint a feleknek kölcsönös engedményeket kell tenniük; Észak-Koreának fel kell függesztenie nukleáris- és rakétaprogramját, az USA-nak és Dél-Koreának pedig fel kell hagynia a közös hadgyakorlatokkal. Joggal vetődik fel azonban Washingtonban és szövetségeseiben, hogy Kína ezzel csupán a helyzet elodázását, a konfliktus alacsony intenzitásának megtartását kívánja elérni. A kínai javaslat ellen szól további három érv. Egyrészt kétes üzenete lenne annak, ha az észak-koreai agressziót a diplomáciai kapcsolatok felvételével honorálnák. Másrészt a tárgyalások elhúzódása csak további időt biztosítana Phenjan számára nukleáris képességei fejlesztéséhez. Harmadrészt pedig, ha sikerülne is megkötni a kínaiak által javasolt kompromisszumot és Észak-Korea felfüggesztené atomprogramját, ez a kötelezettségvállalás csak hatékony nemzetközi ellenőrzés mellett érne bármit is. A rezsimet ismerve azonban nem fűzhetünk túlzottan nagy reményeket ennek felállításához és működtetéséhez.
Washington éppen ezért arra az álláspontra helyezkedik, hogy tárgyalásoknak csak akkor van helye, ha Észak-Korea előbb egyoldalú lépésekkel bizonyítja szándékát nukleáris programjának megszüntetésére. Amerikának azért sem lenne célszerű ebben a helyzetben, ezen a ponton kompromisszumra törekednie, mivel jó esélyek mutatkoznak arra, hogy a tavaly decemberben elfogadott szankciós intézkedések teljes végrehajtásával, valamint Kína magatartásának változásával hamarosan lényegesen jobb pozícióból bocsátkozzon tárgyalásokba. A szankciós politika sikere és Kína magatartása valójában szorosan összefügg. Az észak-koreai exportbevételek, ezáltal pedig az atomprogramra fordítható pénzügyi források korlátozása ugyanis csak Kína segítségével valósítható meg. Észak-Korea külkereskedelmének 80-85 százalékát Kínával bonyolítja, legfontosabb exporttermékének, a szénnek 40 százalékban Kína a felvevője. Az észak-koreai szénkivitel 60 százalékos korlátozásának végrehajtása Peking nélkül elképzelhetetlen. A kínai vezetés 2016 decemberében az ENSZ Biztonsági Tanácsi határozatnak eleget téve felfüggesztette az észak-koreai szén átvételét, januárban és február első felében azonban folytatódott a kereskedelem. Fontos és a továbblépés szempontjából előremutató fejlemény azonban, hogy február 18-án – a hónap elején végrehajtott észak-koreai rakétateszt után – a kínai kereskedelmi minisztérium bejelentette a szénimport újbóli, év végéig tartó felfüggesztését. Igaz ugyan, hogy a döntés bejelentéséig a jelentős túlárazás miatt már így is tetemes valutabevételhez juttatták Phenjant, továbbá humanitárius szempontokra hivatkozva a korlátozás bármikor feloldható, a kínai lépés mégis reménykeltőnek nevezhető.
A kulcs tehát Pekinggel való együttműködés, annak elérése, hogy Kína politikai és gazdasági eszközökkel következetesen vegyen részt az Észak-Koreával szembeni nyomásgyakorlásban. Komolyabb előrelépésre legközelebb Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök áprilisra tervezett első találkozóján lesz lehetőség Floridában. Ha a kétoldalú kapcsolatokat terhelő egyéb kritikus kérdések nem akadályozzák meg, a két nagyhatalom stratégiai türelmének vége utat nyithat az Észak-Koreával szembeni hatékonyabb fellépésnek.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
