A strasbourgi bíróságon van az MTVA-ban történtek ügye

A strasbourgi bíróságon van az MTVA-ban történtek ügye

Szólásszabadsághoz fűződő emberi jogaik sérelme miatt fordultak a strasbourgi bírósághoz azok az ellenzéki képviselők, akik december közepén bementek és/vagy az MTVA Kunigunda utcai székházában is éjszakáztak – mondta Karsai Dániel az Indexnek.

Kunhalmi Ágnes az MSZP választmányának elnöke került kapcsolatba még decemberben a strasbourgi tapasztalatokkal rendelkező Karsai Dániellel – írja az Index. A képviselő szeretné elérni, hogy képviselőtársai mihamarabb a nemzetközi bírósághoz fordulhassanak, mert szerinte a decemberi események precedensértékű nemzetközi ítéletet eredményeznek majd.

Nyilvánvaló, hogy nem mi, hanem ellenünk követtek el jogsértést, akárhogyan is akarja ezt eltussolni a hatalom. Ráadásul ami az MTVA székházában történt, egy uniós országban, Európa közepén példátlan – hangsúlyozta Kunhalmi az Indexnek.

Hírdetés

Kunhalmi emellett kiemelte, hogy nem csak ebben az ügyben, hanem a magyarországi jogorvoslati utakat kimerítve az MTVA-székházban történtek, de még Kövér László fideszes házelnök december 12-i ülésnapot érintő büntetései miatt is egységesen jelennek meg Strasbourgban. Ezáltal azt remélve, hogy az európai közvélemény is nagyobb figyelmet szentel így az ügynek.

Karsai szánalmasnak és nevetségesnek tartja, hogy a képviselőket nem csak korlátozták a jogaikkal való élésben, de még retorziókat is kilátásba helyeztek az üggyel kapcsolatban. Véleménye szerint a képviselők semmilyen szinten nem zavarták vagy éppen akadályozták a közintézmény működését, csak képviselői jogaikkal kívántak élni és legitimen ismertetni ötpontos követeléseiket.

A strasbourgi ítélet akár komoly kártérítés megfizetésére is kötelezheti a magyar államot.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »