A Sportszázad gyerekeknek gyűjtött adományokat

A fővárosi József Attila Gyermekotthoni Központ 118 gyermekének gyűjtött karácsonyi adományokat szombaton a Magyar Honvédség Sportszázada a Nemzeti Atlétikai Központban. A rendezvényt jótékonysági futás egészítette ki.

„Nem titkolt célunk, hogy hidat képezzünk a Magyar Honvédség és a civil társadalom között. Számunkra fontos a társadalmi felelősségvállalás, ennek részeként folyamatosan szervezünk véradókampányokat. Láthatjuk, hogy a nehéz időszak ellenére az összefogás most is egyedülálló” – hangsúlyozta Krizsán Szabolcs őrnagy, a Sportszázad parancsnoka, korábbi cselgáncsozó a helyszínen.

Felidézte, először 2020-ban szerveztek karácsonyi adománygyűjtést a civilekkel összefogva, amikor az északi határon, Nógrád vármegyében teljesítettek szolgálatot, és számos nehéz körülmények között élő gyermekkel találkoztak.

„Azóta évről-évre szervezünk ilyen gyűjtést, a mostani kedvezményezettje a József Attila Gyermekotthoni Központ 118, 2 és 18 év közötti fiatalja, az adományokat a jövő héten adjuk át” – tette hozzá.

Hírdetés

Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) vezérigazgató-helyettese, korábbi világbajnoki bronzérmes gátfutó arról beszélt, hogy a honvédség fantasztikus közösséget alkot, akárcsak a sport.

„Nagy öröm, hogy a Sportszázadon keresztül ez a két erős közösség egységet képez. Büszkék vagyunk katonasportolóinkra, akik nemcsak képviselik az országot a legmagasabb szintű nemzetközi sporteseményeken, hanem a honvédségben is szolgálják hazájukat” – fogalmazott Baji Balázs.

Kiemelte, hogy a Nemzeti Atlétikai Központot átadták a nagyközönségnek, amely a létesítményben hódolhat a szabadtéri sportoknak.

A szervezők elsősorban játékokat, könyveket, sporteszközöket, illatszereket vártak az adománygyűjtésre, tekintettel az ünnepek közeledtére. A jótékonysági futásra a nevezési díj a gyermekotthon egyik lakójának szánt ajándék volt. A családi jótékonysági futás előtti bemelegítést Demeter Bence világbajnok öttusázó vezette.

A Sportszázad különböző aktivitásokkal, akadálypályával, reakcióidő-mérési lehetőséggel készült az eseményre, emellett az adományozó családok a Sportszázad katonáinak érmeit is megtekinthették, köztük Pupp Noémi kajakozó egyik olimpiai bronzérmét. A rendezvényen ő is jelen volt a Sportszázad képviseletében, akárcsak – mások mellett – Hosnyánszky Norbert olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Varga Ádám olimpiai ezüstérmes kajakos, Noé Bálint világ- és Európa-bajnok kajakos, Lévai Zoltán világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »