A sötét anyag újból jelt adott magáról

A sötét anyag újból jelt adott magáról

A tudósok újabb közvetett bizonyítékot kaptak az úgynevezett sötét anyag létezését illetően. A feltételezések szerint ez a láthatatlan szubsztancia alkotja a világegyetem tömegének nagyobb részét és egyfajta váz szerepét játssza, amelyre a csillagok és galaxisok épülnek.

A hipotetikus sötét anyagot éppen azért nevezték el így, mert nem figyelhető meg: nem bocsát ki fényt és szabadon átengedi a fényt. Ugyanakkor részecskéinek mégis van tömege. Ennélfogva a fény a sötét anyag sűrűjén áthaladva, kissé elferdül.

Rengeteg teória létezik arra vonatkozóan, hogy mit is alkotnak a sötét anyag részecskéi. E részecskék egyik fajtáját „sterilnek” nevezték el, mert ugyanis nem reagálnak a hagyományos részecskékkel, de felbomolhatnak röntgen-sugárzást kibocsátva.

Hírdetés

Szinte egy időben két kutatókollektíva jelentette, hogy sikerült rögzíteniük a galaxishalmazból eredő sugárzást. Alekszej Bojarszkij csoportjáról (Leideni Egyetem) és egy harvardi csoportról van szó. Most már pontosabb igazoló adatok szükségesek annak bizonyítására, hogy ez a tulajdonság valóban létezik. Ez nem magyarázható azzal, hogy, mondjuk, a szokásos atomok egyik állapotból más állapotba tranzitálnak. Valerij Rubakov csillagész elmondta:

Ha bebizonyítják, hogy származása nem kapcsolódik ismert lehetőségekhez, akkor megtörténhet, hogy ez röntgen-sugárzás, amelyik a sötét anyag részecskéinek bomlásából származik. De egyelőre korai lenne állítani, hogy felfedezésről van szó.

Ha a részecskék nem reagálnak semmivel, de van egy másik jelölt, amely a sötét anyag részecskéje címére pályázhat, és ennek a jelöltnek reagálni kellene. A WIPM (weakly interacting massive particles, WIMPs) „gyengén kölcsönható masszív részecskékről” van szó. A WIPM szabadon áthatol a csillagokon, Földön, embereken, de olykor összeütközik az egyszerű atomokkal. Igaz, a közelmúltban e részecskék felfedezésére irányuló kísérlet során nem értek el pozitív eredményt.

A sötét anyag részecskéinek hipotetikus fajtáiról rengeteg feltételezés van. Elkerülhetetlenül közeledik az a korszak, amikor a kutatók „megfoghatják” a sötét anyagot. Az előrejelzések szerint ez akár a következő évtizedben is megtörténhet.


Forrás:hungarian.ruvr.ru
Tovább a cikkre »