A Soros-gárda akcióban

A Soros-gárda akcióban

Nagy karriert futott be a balliberális sajtóban egy tanulmány, amely állítólag tudományos módszerekkel bizonyítja, hogy a kormánypárti sajtó az orosz állami propaganda befolyása alatt áll. (Orosz állami befolyás a magyar online hírportálokra 2010-2017) Nem az első eset ez, hogy a tudomány álcája mögé bújva próbálják delegitimálni a Fideszt és a jobboldalt. Hasonló karriert futott be az a tanulmány, amely azt állította, hogy a választókerületek átrajzolása a Fidesznek kedvez, merthogy a számítógépes szimuláció ezt bizonyítja. Arra persze nincs magyarázat, hogy ha a választókerületeket a Fidesznek kedvezően rajzolták át, akkor az eredeti, 2010-es választókerületekben miért tudott az ellenzék 176 egyéni választókerületben csak három helyen nyerni, 2014-ben viszont hogyan tudtak 10 egyéni képviselői helyet elnyerni 106 helyből. Azaz, az eredményüket több mint megötszörözték a 2010-eshez képest az állítólag számukra hátrányosan kialakított körzetekben, miközben csak 3,08% százalékponttal több listás szavazatot kaptak! Kim Lane Scheppele, befolyásos princetoni szociológus, balliberális megmondóember jóvoltából külföldön is azóta tényként kezelik, hogy a Fidesznek lejt a pálya a magyar választási rendszerben. A mostani tanulmány az orosz állami propaganda terjesztéséről hasonló elismerést fog szerezni külföldön is, semmi kétség.

Sebes Gábor írása

Lássuk, milyen szervezet készítette a tanulmányt? A cég neve Corruption Research Center. Noha Budapesten van a székhelye, már a névadásból is látszik, hogy a külföldi közönséget célozták meg, és a ballib propaganda egyik kedvenc témájára álltak rá. Mivel nem ma születtem, felötlött bennem, hogy talán ez a cég is része a Soros-hálózatnak. Ezért beírtam a Google keresőjébe a “Corruption Research Center” “Open Society Foundation” keresőszavakat. Bingó! 93 találat! Főleg korábbi tanulmányokra vonatkoznak, amelyeket Soros alapítványa finanszírozott. Kipróbált társaságról van tehát szó, amely megbízhatóan szállítja a „tudományos” eredményeket a Sorossal fémjelzett társadalommérnökösködéshez, Európa átalakításához. Ezek a pártatlan, független, objektív kutatók a mai magyar rendszert autokráciának tartják, egyfajta modern diktatúrának.

És most térjünk rá magára a tanulmányra, amely az ilyenkor szokásos apparátussal, lábjegyzetekkel, képletekkel, hatalmas irodalomjegyzékkel felvértezve tetszeleg a tudományosság mezében. Nem hiányozhatnak a korszerű, divatos kifejezések, mint a Big Data és a számítógépes feldolgozás sem. Több mint egymillió cikk és képalásírás statisztikai elemzését végezték el. Az orosz állami propagandát a hidfo.ru portál képviselte, a balliberális, objektívnek, orosz állami befolyástól mentesnek beállított sajtót az Index és az mno.hu. A gonosz kormánypárti sajtót a Pesti Srácok, a Magyar Idők, az Origo, a 888.hu és a lokal.hu portálja testesítették meg. Valamilyen rejtélyes okból vizsgálták a mindenegyben.hu moslékportált is.

A választott módszer – szavak előfordulásának gyakoriságát mérik a szövegekben – súlyos problémákat hordoz. A szövegösszefüggésből kiemelt szavak jelentésük egy részét elvesztik, sőt, más jelentést vehetnek fel. Továbbá, minden ilyen kutatásnak része kell hogy legyen az eredmények validálása. Például, a jelen esetben a használt szavak gyakorisága alapján orosz propagandának minősített szövegeket el kellett volna olvastatni hús-vér emberekkel, és igazolni kellett volna, hogy ők ezeket a szövegeket statisztikailag megbízhatóan orosz propagandaként azonosítják. Ez a validálás elmaradt, helyette a szerzők mondják meg, mi számít orosz propagandának és mi nem, amitől az egész tanulmány nevetségessé válik.

A tanulmány jórészt a migrációval és a migránsokkal kapcsolatos kijelentéseket teszi az orosz propagandához való igazodás próbakövévé. Az egyszeri újságolvasó felkapja a fejét, hogy mi köze az oroszoknak a migrációhoz, miért volna pont ez az orosz propaganda lényegi eleme.  A magyarázat az, hogy amikor valóban az oroszokkal összefüggő témát vizsgálnak, akkor az orosz propaganda vádját maga a tanulmány cáfolja meg: „A megfigyelt portálokon Vlagyimir Putyinnal kapcsolatos negatív témákat legnagyobb arányban a pestisracok.hu és az index.hu cikkei tartalmazták. Az előbbi esetében vizsgált szókörnyezetek 29%-a, utóbbi esetében 21%-a negatív információkat közölt az orosz elnökről. A harmadik legnagyobb arányban (16%) a 888.hu szókörnyezetei voltak negatív tartalmúak. A magyaridok.hu (11%) és az mno.hu (12%) esetében nagyjából minden tizedik cikk volt negatív tartalmú. A hidfo.ru és a mindenegyben.com esetében egyetlen olyan szókörnyezet sincs, amely a fenti besorolás szerint a negatív kategóriába sorolható lett volna.” Egyáltalán nem lehet a kormánypárti és az ellenzéki média között ezen az alapon különbséget tenni.

„Az elemzés nem jött volna létre, ha nem lennének egyre nyilvánvalóbb jelei az erősödő orosz befolyásnak Magyarországon. Illetve, ha nem látnánk nap mint nap azt a hatékony, és, meggyőződésünk, messzemenően a modern tudomány, és a digitális forradalom eredményeire épülő orosz kormányzati propagandát, amely az európai országok és az USA belpolitikájának befolyásolására irányul.” – írják a szerzők. Tehát annak a bizonyítására kezdtek a kutatásba, amiről már eleve meg voltak győződve. Ez látszik is a választott módszereken. Ugyanis nem vesznek tudomást más befolyásolási törekvésekről, hogy csak az amerikai kormány által a magyar vidéki sajtó egy részének nyújtott 700 ezer dolláros adományt említsem, a civilnek nevezett szervezetek akcióit, amelyek az Európai Parlamentig érnek, az Európai Bizottság sorozatos kötelezettségszegési eljárásait vagy a nyugati sajtónak Magyarországról nyújtott képét.

Hírdetés

Köztudott, hogy a német és a svéd sajtó igyekszik tudomást sem venni a migránsok által elkövetett erőszakos cselekményekről, a más országokbeli haladó sajtó – így a magyar is – pedig bagatellizálja ezeket, illetve óvakodik a migrációval összefüggésbe hozni.

A tanulmány egyszerűen abból a feltételezésből indul ki, hogy aki a migránsokat nem menekültnek, hanem migránsnak nevezi, az az orosz propaganda eszköze. Aki az Indexnél és az mno.hu-nál többször ír a migránsok által elkövetett erőszakról és terrorcselekményekről, az az orosz állami propagandát fújja. Természetesen ilyen előfeltételezések mellett már el sem kellett volna végezni a több mint egymillió írás elemzését, hiszen előre tudható volt a végeredmény.

A „kutatók” ugyanis semmilyen más motivációt nem tudnak elképzelni a migránsok migránsnak nevezésére és a migránsok által elkövetett erőszakról történő tudósításra, mint az orosz befolyást és az orosz érdekek szolgálatát. Nem állapítottak meg egy olyan sávot, ahol ez a szóhasználat és gyakoriság ugyan eltér az ballib sajtóétól, de azért még normálisnak tekintendő, és a balliberálistól eltérő más látásmódból, értelmezési keretből adódik. Számukra már a legkisebb eltérés is bűn. Mondanom sem kell, mennyire kirekesztő, tudománytalan és életidegen ez a felfogás.

A „tudósok” szerint egyetlen normalitás létezik, a balliberális ízlésnek megfelelő nézetek terjesztése. Ha ezzel szemben a kormánypárti portálokat tekintjük normálisnak, azonnal kiderül, hogy a tanulmány egészen mást igazol: az Index és az mno.hu szóhasználata a német-svéd sajtóhoz áll közel, és a brüsszeli bürokraták Európát migránsokkal elárasztani kívánó politikáját szolgálja. Az eddig illegálisan Európába jutott és a még Afrikában várakozó milliókat az együttérzés felkeltése érdekében kizárólag menekültnek hajlandó nevezni. Az általuk elkövetett bűncselekményekről és terrorista merényletekről ritkábban ír a nem politikailag korrekt sajtónál. A hidfo.ru pedig egy ezzel ellentétes, de a kormánypárti sajtótól is elkülönülő póluson helyezkedik el. A 4.3.2 és 4.3.4 ábrák a tanulmányban fényesen igazolják ezt az értelmezést.

Ide kapcsolódik egy csak aljasnak minősíthető propagandafogás a tanulmány szerzőitől. Mint írják: „Ha a portálok hidfo.ru-tól mért fent meghatározott távolságát Moszkvától mért földrajzi távolságokra váltjuk át, akkor a 888.hu olyan messze van Moszkvától, mint egy kis Moszkva környéki város, Dubna; a lokal.hu, mint Voronyezs; a magyaridok.hu, mint Csernobil; a pestisracok.hu, mint Zsitomir; az origo.hu pedig, mint Volgográd. A portálok között egyedül az index.hu és az mno.hu van Magyarországon”. Hogy egy 23 dimenziós vektor kétdimenziósra konvetált terét miért kell Európa térképére vetíteni, annak az a magyarázata, hogy a ballib sajtót így lehet európainak és magyarnak beállítani, míg a kormánypárti sajtót orosznak. A ballib sajtó persze nagy élvezettel idézgeti ezt a „tudományos” sugalmazást. Ne felejtsük, lehetséges más leképezés is: a hidfo.ru Oroszországban maradna, a kormánypárti sajtó Magyarországra kerülne, az Index és az mno.hu pedig Brüsszel környékére!

(Az írás a Magyar Időkben jelent meg 2018. március 26-án)

The post A Soros-gárda akcióban appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »