A Smer-SD támogatja a költségvetést, ha megegyeznek a választások kérdésében

A Smer-SD támogatja a költségvetést, ha megegyeznek a választások kérdésében

A Smer-SD hajlandó tárgyalni a jövő évi költségvetésről, ha a héten elfogadja a parlament az alkotmánymódosítást és megállapodnak az előrehozott választások időpontjáról – jelentette ki Robert Fico, a párt elnöke szombati eperjesi sajtótájékoztatóján. Ugyanakkor nincs róla meggyőződve, hogy ez a szerinte optimális forgatókönyv megvalósulhat december 23-ig. A januári népszavazást tekinti kiútnak.

Ha akarja valaki, ha nem, az általunk kezdeményezett népszavazás az egyetlen kiút ebből a krízishelyzetből.

A kormány lemondásban, hiba lenne, ha valaki azt hinné, hogy a választásokig azt csinál, amit akar – ezt az alkotmány is előírja. Nem tudnak meghozni alapvető gazdasági, szociális és külpolitikai döntéseket“ – figyelmeztetett a Smer-SD elnöke.

Fico szerint a következő hét sorsdöntő lehet.

Azt is szeretné, ha a kialakult helyzetről már vasárnap tárgyalnának a politikai pártok. Arra is rámutatott, hogy az OĽANO és az SaS nem igazán érdekeltek az előrehozott választásokban, ezért ő Boris Kollárral, a parlament elnökével kezdeményez egy találkozót, hogy már december 19-én, hétfőn megvalósulhasson az alkotmánymódosítás.

Hírdetés

Fico úgy gondolja, hogy az előrehozott választások legkésőbbi időpontja június 30.

„Készek vagyunk támogatni a költségvetést, amennyiben végrehajtanak benne bizonyos módosításokat, például bizonyos forrásokat átcsoportosítanak a szociális szektorba, az egészségügybe, az oktatásügybe“ – tette hozzá a volt miniszterelnök.

Szerinte fontos lenne az önkormányzatok megnövekedett kiadásait is kompenzálni.

Egyúttal azt is kijelentette, hogy a választások után felálló kormánynak mindenképpen módosítania fog kelleni a költségvetést.

Fico arra is figyelmeztetett, hogy az alkotmánymódosítás és a januári népszavazáson eldöntendő kérdés közt nagy különbség van.

„Mi egy olyan alkotmánymódosítást készítettük elő, mely szerint az idő előtti választások kiírásához 90 parlamenti képviselő igen-jére van szükség, a népszavazásban megfogalmazott szerint pedig elég 76 képviselő akarata – és ez óriási különbség“ – emelte ki a pártelnök.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »