A Smer minisztere spórolásra készül a bíróságokon és a börtönökben

A Smer minisztere spórolásra készül a bíróságokon és a börtönökben

Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi miniszter megszorító intézkedéseket helyezett kilátásba a Büntetés-végrehajtási és Igazságügyi Rendészeti Alkalmazotti Kar (ZVJS) és az igazságszolgáltatás területén. Ezt csütörtökön jelentette ki újságírók előtt. Az áruk és beruházások esetében, amelyekre a tárca a költségvetésének két százalékát különítette el, nem lát lehetőséget a takarékoskodásra.

A miniszter megállapította, hogy az igazságügyi tárcán belüli konszolidációt nehéz lesz végrehajtani, mivel a kötelező kiadások 98 százalékát az igazságszolgáltatás és a börtönügy teszi ki. Ezek magukban foglalják például az egyes intézetek és az igazságszolgáltatás működésének biztosítását, a bérköltségeket, a szakértői és tolmácsdíjak, valamint a kötelező védelem költségeinek megtérítését és hasonlókat.

„Nagyon nehéz dolgunk lesz, de találnunk kell majd bizonyos tartalékokat, és meg kell takarítanunk azt az összeget, amelyben a pénzügyminisztériummal megállapodunk”

Hírdetés

magyarázta. Arra a kérdésre, hogy mekkora összeget kell majd megspórolni, nem válaszolt.

teraz.sk

Nyitókép forrása: SITA/Úrad vlády SR


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »