A Demokrati szerint a Smer parlamenti képviselője, Marián Kéry „bántalmazta” a párt egyik tagját az „Elég volt Ficóból” népszavazás kiírását támogató aláírásgyűjtés közben, amelyet az aranyosmaróti (Zlaté Moravce) utcákon tartottak.
„Képviselő Kéry először szóban támadt rá a tagunkra, majd arcátlan viselkedésének csúcspontjaként meg is pofozta a párttársamat. Ezután visszatért a petíciós asztalunkhoz egy ismeretlen társaságában, fenyegetőzött, hogy eltöri a tagunk kezét, és újra arcul csapta. Azonnal hívtuk a rendőrséget, de a smeres képviselő ekkorra már elmenekült a helyszínről”
– számolt be az esetről Kristián Čechmánek, aki a Demokraták elnökségi tagja és szemtanúként jelen volt.
A rendőrség ígéretet tett arra, hogy a képviselőt állandó lakcímén fogják megkeresni.
„Ha valaki eddig még kételkedett abban, ki gerjeszti a gyűlöletet Szlovákiában, a mai nap világos választ adott. Aláírásokat gyűjteni alkotmányos jogunk, és amit ma megengedett magának a Smer képviselője, az minden határon túlmegy”
– reagált a Demokraták elnöke, Jaroslav Naď. Szerinte a jelenlegi kormány nem más, mint a gyűlölet, a rosszindulat és az agresszió gépezete a társadalomban.
„Büszke vagyok a tagunkra, amiért nem hagyta magát provokálni, és nem ütött vissza Kérynek – mert a rosszat nem lehet rosszal orvosolni”
– tette hozzá Naď.
MTI
Nyitókép forrása: SITA/Milan Illík
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »