A Slovan csak kapufáig jutott, a Young Boys került előnybe az EL főtábláért Orosky Tamás2025. 08. 22., p – 00:29 Pozsony |
A Slovan labdarúgócsapata egygólos vereséget szenvedett hazai pályán a Young Boystól az Európa-liga playoff körének 4. fordulójában.
Az eltiltásából visszatérő id. Vladimír Weiss több helyen felforgatta csapata kezdőjét az előző, Kajrat Almati elleni BL-selejtezős visszavágóhoz képest. A Slovan vezetőedzője nem csak személyi, de szerkezeti változtatásokat is eszközölt, miután a piros lapja miatti eltiltását töltő fia helyett Ibrahimnak szavazott bizalmat, míg a középpályáról ezúttal Tolic, a csatársorból pedig Mak szorult ki, helyükön egy sorral hátrébb az Ihnatyenko–Pokorný kettős kezdett középen, amely egy 3-5-2-es formációt eredményezett az égszínkékeknél.
Szakadó esőben
A csapatokat nem kímélték az égiek, csütörtök este nemcsak egymással, hanem a szakadó esővel is meg kellett küzdeniük a Szlovák Nemzeti Futballstadionban. A lelátók az időjárási viszonyok ellenére is szép számmal megteltek, beleértve a vendégdrukkereket is, akik szintén nagy létszámban kísérték el kedvenceiket Pozsonyba: összesen több, mint 15 ezren látogattak ki a helyszínre.
Gól az első helyzetből
A körülmények ellenére a Young Boys kezdte bátrabban a párharc első felvonását, és lendületüket hamar megtörhette volna középpályásuk, Males orrsérülése (akit hosszú ápolás után végül már a mérkőzés legelején le kellett cserélni), azonban ez nem következett be, köszönhetően a svájciak gyors megindulásának, melynek végén a középen érkező Bedia gólra váltotta a vendégek első komolyabb ziccerét a 15.percben – 0:1.
Nem sokkal később megduplázhatta volna előnyét a Young Boys, ám Takáč kapus hárítani tudott. Az első hazai lehetőségre a 21.percig kellett várni, amikor is Barszegjan egy távoli próbálkozását kellett a felső lécre tolnia a berniek hálóőrének. Pár perccel később ismét a pozsonyiak örmény szélsője került a középpontba, egy szöglet utáni kavarodás után a Slovan játékosához pattant a labda, ám lövése nem talált kaput.
Az első játékrész középen újabb két vendég helyzetet jegyezhettünk fel, találat viszont egyik lehetőségből sem született.
A félidő négyperces ráadásában Kasja borzolta fel a hazai drukkerek kedélyeit, a georgiai védő egy hátul eladott labdájára csaptak le a berniek, ám Takáč résen volt, és hárítani tudta a svájciak próbálkozását.
Kimaradt lehetőségek
A térfélcserét követően a volt dunaszerdahelyi Blackman előtt adódott az első komolyabb lehetőség az 51. percben, a panamai játékos azonban pár centivel célt tévesztett.
A folytatásban sokkal inkább a Slovan játékában volt benne az egyenlítő találat, az égszínkékeknél Barszegjan közelről tekert mellé, majd Mak is csak egy újabb kapufáig jutott, valamint Ibrahim kísérlete is elszállt a kapu felett. A 82. percben ismét a hazaiak előtt adódott az újabb esély a gólszerzésre, ám a pozsonyiak közeli próbálkozását ismételten sikerült hárítania a svájciaknak.
Így a berni csapat 1:0-ra győzött, és kedvező helyzetből várhatja a visszavágót, amelyet egy hét múlva rendeznek a Wankdorf Stadionban.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
Csütörtökön (20.15) ötödszörre próbálják meg legyőzni a pozsonyiak a berni futballcsapatot, ezúttal az Európa-liga főtáblájáért zajló playoffpárharc első meccsén.
Távoli és közelmúlt
A korábbi négy mérkőzésen egy döntetlent tudnak felmutatni az égszínkékek, négy éve a BL-selejtező 2. körében 0:0-t játszottak Pozsonyban a Young Boysszal. Idegenben akkor 0:3-ról álltak fel, és 2:3-nál csak a kapufa mentette meg a 90. percben a svájciakat a kieséstől (akkor még érvényben volt az idegenben szerzett több gól szabálya).
„Emlékszem azokra a meccsekre, egész jól játszottunk. De akkor még csak a csapatépítés elején jártunk
– mondta klubja honlapjának a Slovan 38 éves védője, Guram Kasja. –
Mára kicserélődött mindkét gárda, és nekünk is van európai kupatapasztalatunk.”
A legutóbbi bizonyos szempontból épp a svájciakkal közös: tavaly mindketten a BL-főtáblán szerepeltek, és a két utolsó helyen végeztek 0 ponttal – a Slovan eggyel jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg a bernieket.
„Az EL nagyszerű lenne a Slovannak, mert ott reálisan küzdhetnénk pontokért, a BL nagy klubjai nem a mi szintünkön voltak. Komoly kihívás lesz a Young Boys elleni párharc, de képesek lehetünk a továbbjutásra. Két meccsnyire vagyunk az Európa-liga-főtáblától, amit az idény előtt mindannyian aláírtunk volna. Bízom benne, hogy a drukkerek támogatásával sikeresek lehetünk” – tette hozzá a georgiai játékos.
Eltiltott és visszatérő Weiss
A hírek szerint ezúttal is telt ház közeli nézőszám várható a Nemzeti Futballstadionban – a lelátón foglalhat majd csak helyet ifjabb Vladimír Weiss is, aki a Kajrat elleni vesztes 11-espárbaj végeztével kiállíttatta magát a BL-selejtező után. Az akkor eltiltott apja, id. Weiss vezetőedző viszont már ott lehet a kispadon, csakúgy, mint a pályán Ibrahim.
A Young Boys csak most kapcsolódik be az idei nemzetközi kupaszezonba: az otthoniban a hétvégén debütáltak egy negyedosztályú csapat otthonában (1:4). A Szuperligában 1-2-1 a mérlegük, jelenleg a tabella 5. helyén állnak.
„Tudjuk, hol vétettünk hibákat az Almati elleni BL-párharcban, engem is beleértve, ezekből levontuk a következtetéseket. A második számú európai sorozat is minőségi szintet képvisel, be szeretnénk jutni a főtáblára
– jegyezte meg Weiss a keddi sajtótájékoztatón. –
Az ellenfél továbbra is jó fizikai adottságú, gyors játékosokkal rendelkezik, még ha csak hárman is maradtak hírmondónak az előző párharcunkból. Kemény meccsre számítok a svájci bronzérmes ellen. Kicsit megváltoztatjuk a felállásunkat, és rögtön az elejétől magasabban akarjuk letámadni őket.”
Svájci gondok
Weiss hozzátette, a Young Boys nagy rizikóval játszik, ezért esett meg többször, hogy hátul gondjaik voltak, és több gólt kaptak az utóbbi meccseken. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a svájciaknak ideiglenesen otthonukban is át kellett állniuk műfűről természetes fűre (a női Eb miatt), s a visszaváltás miatt is akadozhat a szokásosnál jobban a játékuk a szezon elején.
A Slovan sem parádézik eddig a Niké Ligában, ugyanakkor szinte mindig teljes sorcserével játszik a hazai bajnokságban az európai színtér kezdő tizenegyeihez képest. A hétvégén a Skalicát verték 1:0-ra a „B csapatukkal”.
A Young Boys elleni meccset a köztévé sportcsatornája élőben közvetíti.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
A Slovan labdarúgócsapata ledolgozta a kazahsztáni egygólos hátrányát, ám fordítani nem tudott, és tizenegyespárbajban alulmaradt a Kajrat Almatival szemben a BL-selejtező 3. körében.
Vladimír Weiss vezetőedzőt az odavágón begyűjtött pirosa lapja után Boris Kitka másodedző helyettesítette a kispadon, és meglehetősen támadó felfogásban küldte pályára az égszínkék alakulatot. A pozsonyiaknál ugyanis egyszerre kezdett a Weiss, Barszegjan, Strelec, Mak négyes.
Ennek ellenére a mérkőzés első nagy helyzetei a vendég Kajrat előtt adódtak, a 6. percben a hazaiak jobb oldalán előbb egy kapufával, majd nem sokkal később újabb távoli lövéssel veszélyeztettek.
A kezdeti bizonytalanságokat követően azonban magára talált a Slovan (köszönhetően a hazai tábor támogatásának is, akik több mint 21 ezren látogattak ki kedd este a Szlovák Nemzeti Stadionba), és Barszegjan révén kétszer is betalálhattak volna, ám mindkét alkalommal pontatlan volt az örmény játékos. Egy szép összjáték után, a 30. percben viszont megtört a jég, Weiss a középen induló Tolicnak továbbította a labdát, a horvát középpályás a szélen érkező Maknak passzolt, a szlovák válogatott labdarúgó pedig nem hibázott, és egy finom mozdulattal a háló bal alsó sarkába tekerte a labdát – 1:0.
A félidő végén ismét Barszegjan volt a főszereplő, a pozsonyiak szélsőjének távoli bombája pár centivel ment csak mellé, így egygólos Slovan vezetéssel vonultak félidőre a felek.
Kapcsolódó cikkünk
A Slovan labdarúgócsapata 1:0-ra kikapott a Kajrat Almati otthonában a Bajnokok Ligája-selejtezők 3. fordulójának első mérkőzésén. A találkozót a Slovan tíz emberrel fejezte be, és Weiss vezetőedzőt is kiállították.
A Slovanra a kazah bajnok és aktuális listavezető várt a BL-selejtező 3. fordulójában. A Kajrat ismerős a Slovan stábja számára, hiszen Vladimír Weiss vezetőedző és asszisztense, Boris Kitka 2012 és 2015 között a csapatot irányította.
A mérkőzés elején alaposan bekezdett a hazai csapat, 10 perc elteltével 5:0 volt a kapura lövések aránya, ebből két lehetőség góllal kecsegtetett. Ezután kijött a szorításból a Slovan, a játék megnyugodott, de továbbra is a Kajrat birtokolta többet a labdát.
Húsz perc után a tempó meredeken visszaesett, több ápolás is tördelte a játékot. Félidőig egy-egy lövés akadt mindkét oldalon, de reális esély a gólszerzésre nem akadt.
A második játékrész elején ismét kezdeményezőbben lépett fel a kazah csapat, de a meccs megőrizte taktikai jellegét. Sok párharc és szabálytalanság, valamint kevés helyzet jellemezte a játékot. Amikor épp lendületbe kerültek volna a csapatok, mindig jött egy hosszabb ápolás. A 62. percben Strelec épp csak lemaradt Blackman beadásáról. Pár perccel később a már sárga lapos Ibrahim lendületes Kajrat-akciót akadályozott meg, majd a labdát is eldobta a tetthelyről, így mehetett zuhanyozni.
A kiállítás magában hordozta a lehetőséget, hogy lendületesebbé váljon a mérkőzés, de a hazaiak nem igazán kapták el a fonalat, a Slovan pedig taktikusan elkezdett játszani az idővel is. A hazaiak legnagyobb helyzetét Ricardinho hagyta ki, aki a 85. percben egy szöglet után őrizetlen maradt, de közelről csúnyán mellé fejelt.
Egyre inkább úgy tűnt, kibírja a Slovan az emberhátrányt, amikor egy hazai szabadrúgásnál a csereként beállt Ihnatyenko ostoba módon visszarántott egy kazah játékost, amikor a labda még a levegőben szállt. A büntetőt Szatpajev higgadtan értékesítette a 90. percben, 1:0.
Ezután elpattantak Vladimír Weiss vezetőedző idegei, aki magán kívül ordibálni kezdett a játékvezetőkkel, így gyorsan sárga lapot, majd pirosat kapott. A feszült utolsó percekben a Kajrat hajtott előre a második gólért és egy lesgólig jutott Ricardinho révén – legalábbis azonnal érvénytelenítették a találatot. Ezután a visszajátszások szabályos gólról árulkodtak, de a hosszas VAR-vizsgálat végén is érvénytelen maradt az ítélet, maradt az 1:0.
A pozsonyi visszavágót jövő kedden rendezik. Továbbjutás esetén a BL-playoffban a Celtic, kiesés esetén az EL-playoffban a Young Boys várna a Slovanra.
Gólszerző: Szatpajev (90., 11-esből)
Sárga lap: Tapalov, Kaszabulat, Szatpajev, ill. Barszegjan, Ibrahim 2
Piros lap: Ibrahim (65., Slovan)
Játékvezető: Gözübüyük (holland), 23 ezer néző
Kajrat Almati–Slovan 1:0 (0:0)
A folytatásban mindkét csapat kisebb helyzetekből igyekezett veszélyt teremteni, ám komoly ziccerig ismételten Barszegjan révén a Slovan jutott, az örmény szélső villámgyors megindulása után ismét a bal oldalon érkező Maknak kínálta fel az ajtó-ablak lehetőséget, kísérlete ezúttal viszont csak a kapufát érintette.
Különösebb történés nélkül csordogáltak a találkozó utolsó percei, amikor azonban a Kajrat előbb egy közeli próbálkozása Takáč kapusban akadt el, majd egy távoli kísérlettel igyekeztek bevenni a Slovan hálóját, ám az állás nem változott, jöhetett a hosszabbítás.
Döntésre viszont ezalatt sem jutottak a csapatok, következhettek a tizenegyesek. A Slovan részéről Tolic, Pokorný és Kuharevics is higgadt maradt, de aztán Mustafic, az utolsó körben pedig a meccs egyik legjobbja, Barszegjan sem tudta értékesíteni a maga tizenegyesét. S mivel a kazahok részéről csak egy játékos hibázott, az égszínkékek búcsúztak a BL selejtezők 3. fordulójából.
A kazah csapat ellenfele a BL főtábláért a skót Celtic lesz. A Slovan az Európa-ligában folytathatja nemzetközi kupaszereplését, a svájci Young Boys ellen.
Kapcsolódó cikkünk
Kedden 20.15-kor egygólos hátrányt kell ledolgoznia a Slovannak a Kajrat Almati elleni BL-selejtezős párharc pozsonyi visszavágóján.
A Slovan a múlt héten 1:0-s vereséget szenvedett Kazahsztánban, és csak egy megkérdőjelezhető hazai lesnek köszönheti, hogy az utolsó percben nem szedett össze kétgólos hátrányt a visszavágóra. A találkozón kiállították a Slovan védekező középpályását, Ibrahimot, majd Vladimír Weiss vezetőedző magából kikelve ordítozott a játékvezetőkkel és piros lapot kapott, azaz a pozsonyi visszavágón nem ülhet le a kispadra.
„Annak ellenére, hogy kikaptunk az első meccsen, a saját kezünkben van a sorsunk”
– jelentette ki Weiss asszisztense, Boris Kitka, aki a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón azt is elárulta, hogy az eltiltott Ibrahimon kívül mindenki más bevethető állapotban van.
Kapcsolódó cikkünk
A Slovan labdarúgócsapata 1:0-ra kikapott a Kajrat Almati otthonában a Bajnokok Ligája-selejtezők 3. fordulójának első mérkőzésén. A találkozót a Slovan tíz emberrel fejezte be, és Weiss vezetőedzőt is kiállították.
A Slovanra a kazah bajnok és aktuális listavezető várt a BL-selejtező 3. fordulójában. A Kajrat ismerős a Slovan stábja számára, hiszen Vladimír Weiss vezetőedző és asszisztense, Boris Kitka 2012 és 2015 között a csapatot irányította.
A mérkőzés elején alaposan bekezdett a hazai csapat, 10 perc elteltével 5:0 volt a kapura lövések aránya, ebből két lehetőség góllal kecsegtetett. Ezután kijött a szorításból a Slovan, a játék megnyugodott, de továbbra is a Kajrat birtokolta többet a labdát.
Húsz perc után a tempó meredeken visszaesett, több ápolás is tördelte a játékot. Félidőig egy-egy lövés akadt mindkét oldalon, de reális esély a gólszerzésre nem akadt.
A második játékrész elején ismét kezdeményezőbben lépett fel a kazah csapat, de a meccs megőrizte taktikai jellegét. Sok párharc és szabálytalanság, valamint kevés helyzet jellemezte a játékot. Amikor épp lendületbe kerültek volna a csapatok, mindig jött egy hosszabb ápolás. A 62. percben Strelec épp csak lemaradt Blackman beadásáról. Pár perccel később a már sárga lapos Ibrahim lendületes Kajrat-akciót akadályozott meg, majd a labdát is eldobta a tetthelyről, így mehetett zuhanyozni.
A kiállítás magában hordozta a lehetőséget, hogy lendületesebbé váljon a mérkőzés, de a hazaiak nem igazán kapták el a fonalat, a Slovan pedig taktikusan elkezdett játszani az idővel is. A hazaiak legnagyobb helyzetét Ricardinho hagyta ki, aki a 85. percben egy szöglet után őrizetlen maradt, de közelről csúnyán mellé fejelt.
Egyre inkább úgy tűnt, kibírja a Slovan az emberhátrányt, amikor egy hazai szabadrúgásnál a csereként beállt Ihnatyenko ostoba módon visszarántott egy kazah játékost, amikor a labda még a levegőben szállt. A büntetőt Szatpajev higgadtan értékesítette a 90. percben, 1:0.
Ezután elpattantak Vladimír Weiss vezetőedző idegei, aki magán kívül ordibálni kezdett a játékvezetőkkel, így gyorsan sárga lapot, majd pirosat kapott. A feszült utolsó percekben a Kajrat hajtott előre a második gólért és egy lesgólig jutott Ricardinho révén – legalábbis azonnal érvénytelenítették a találatot. Ezután a visszajátszások szabályos gólról árulkodtak, de a hosszas VAR-vizsgálat végén is érvénytelen maradt az ítélet, maradt az 1:0.
A pozsonyi visszavágót jövő kedden rendezik. Továbbjutás esetén a BL-playoffban a Celtic, kiesés esetén az EL-playoffban a Young Boys várna a Slovanra.
Gólszerző: Szatpajev (90., 11-esből)
Sárga lap: Tapalov, Kaszabulat, Szatpajev, ill. Barszegjan, Ibrahim 2
Piros lap: Ibrahim (65., Slovan)
Játékvezető: Gözübüyük (holland), 23 ezer néző
Kajrat Almati–Slovan 1:0 (0:0)
A pozsonyi meccs könnyen akár telt házas is lehet, vasárnapig több mint 15 ezer jegyet adtak el.
„Hazai pályán erősek vagyunk. Ez igaz az ellenfelünkre is, de ránk duplán az. Az európai porondon már többször bizonyítottunk és most is ezt fogjuk tenni”
– fogalmazott Kenan Bajric, a Slovan szlovén hátvédje a klubmédiának.
A Slovan nem tűzött ki lehetetlen célt maga elé. A Kajrat hazai pályán és idegenben eltérő eredményeket produkál, odahaza az 1. körben az Olimpija Ljubljanát, a másodikban a Kuopiót, a harmadikban pedig a Slovant verte, idegenben viszont csak Szlovéniában húzta ki döntetlenre. Ha a kazah együttes kiharcolná a továbbjutást Pozsonyban, azzal története legnagyobb sikerét érné el, mivel az minimum Európa-liga-főtáblát érne számára, míg eddig csak a Konferencialiga csoportköréig jutott egy alkalommal.
A hétvégén mindkét csapat rápihent a találkozóra, a Slovan meccse elmaradt a komáromiak ellen és a Kajrat is halasztást kért.
A találkozót az RTVS Šport közvetíti és a francia Benoit Bessien vezeti. Továbbjutás esetén a Slovan a Celtickel csap össze a Bajnokok Ligája-főtábláért, kiesés esetén pedig a Young Boys várna rá az Európa-liga kapujában. (lz)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


