A sértő jelzők nem érintik a magyar nemzeti közösséget? Gaudi-Nagy Tamás levele jogvédő társaihoz

Kedves Nemzeti Jogvédő Barátom ! Szomorúan tudatom Veled, hogy a HVG elleni precedensperben a remek elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla dr. Kisbán Tamás bíró vezette tanácsa – két nappal az aradi vértanúk mai gyásznapja előtt – megváltoztatta és az általam képviselt felperesek kollektív személyiségi peres keresetét elutasította, 200 ezer forint perköltség megfizetésre való kötelezése mellett.Döbbenetes, hogy az ítélőtábla egy liberális német joggyakorlatra, az átsugárzási elvre hivatkozva azt mondta ki az indokolásában, hogy a sértő jelzők nem érintik a magyar nemzeti közösséget. Ezzel az Ítélőtábla önkényesen átlépett az Alaptörvény IX. cikk (5) bekezdése és a Ptk. 2:54. § (5) bekezdése által minden nemzet, így a magyar nemzet méltóságát védő, vélemény-nyilvánítás szabadságát jogszerűen korlátozó rendelkezéseken és idegen állam egyébként is aggályos joggyakorlatával próbálta legalizálni a magyarellenes gyűlöletkeltést.Az alábbi videós tudósítás bemutatja a történteket, illetve a videó leírásában található az eset kapcsán kiadott NJSZ közleményünk.Ennek ellenére a Lovas István Társaság segítségével rövidesen beindítjuk a magyargyalázás elleni akciónkat, ennek keretében arra hívjuk fel a hazafias közönséget, hogy ilyen és ehhez hasonló magyargyalázás eseten forduljanak hozzánk es ha perképesnek látjuk az ügyet bíróság elé visszük az ügyet!

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »