A Sepsi-SIC felvette a harcot tapasztalt ellenfelével (Női kézilabda, A-divízió)

A Sepsi-SIC felvette a harcot tapasztalt ellenfelével (Női kézilabda, A-divízió)

A sepsiszentgyörgyi csapatnak tegnap nem sikerült borítania a papírformát, így 34–29-re kikapott a CS Județean Prahova vendégeként a női másodosztályú kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában. A zöld-fehér mezesek vasárnap 14 órától a hibátlanul listavezető Galaci CSM ellen játszanak a Szabó Kati Sportcsarnokban a playoff ötödik körében.

A háromszéki csapat az első percekben tartotta a lépést a házigazdákkal, akik ezt követően rövid idő alatt háromgólos előnyre tettek szert (6–3). A bátran játszó zöld-fehér mezesek a félidő hátralévő részében többször felzárkóztak egy találatra, azonban a szünetig nem sikerült egyenlíteniük (14–12). A második játékrészben először a Sepsi-SIC volt eredményes, azonban a folytatásban a Ploiești magához ragadta a kezdeményezést, majd ellenfele akadozó támadójátékát és tévedéseit kihasználva tetemes előnyt épített ki (23–15). Carmen Cartaș együttese négy perc elteltével megszakította gólcsendjét, aztán riválisát meglepve sorozatban hétszer talált a hálóba, ezáltal egy gólra csökkentette hátrányát (24–23). A hajrában a Prahova megyei alakulat a tapasztalatát kamatoztatva kevesebbet hibázott a kulcspillanatokban, így a papírformát igazolva diadalmaskodott (34–29).

Hírdetés

A-divízió, felsőházi rájátszás, 4. forduló: CS Județean Prahova–Sepsi-SIC 34–29 (14–12). Ploiești, Olimpia Sportterem. Vezette: Ninel Costache és Teodora Margarit. Județean Prahova: Paraschiv – Stoleru 3, Zymni 3, Cîrjan 4, Zamfirescu 9 (4), Coman, Sava 1. Cserék: Timosenkova (kapus), Băcăoanu, Krsnik 3, Alexandru 2, Dumitrașcu, Berbece 5, Beșleagă 1, Sărățeanu 1, Buzoianu 2. Vezetőedző: Adrian Chiruț. Sepsi-SIC: Andrei – Márton 3 (2), Damian 1, Lupișcă 4, Pavel 3, Rău, Ghinea 1. Cserék: Demeter (kapusok), Pintilescu 3, Stan 2, Banu, Bârlă 2, Solymosi 2, Bîță 4 (1), Constantinescu, Gheorghe 4. Vezetőedző: Carmen Cartaș. Kiállítások: 12, illetve 10 perc. Hétméteresek: 4/4, illetve 3/3.

További eredmények, playoff, 4. forduló: CSM Roman–CSM Unirea Slobozia 28–30, Nagyváradi CSU–Kolozsvári CSU 25–26, Galaci CSM–CSU Știința Bukarest 30–28.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »