A „semmiből” vett luxusingatlanokat a két nő

Prostitúcióból származó illegális jövedelem tisztára mosása miatt indult eljárás két nő ellen, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a két nőt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénzmosás bűntettével gyanúsítja.

Több francia városban futtattak

Márciusban egy francia-magyar nyomozócsoport – egyéves munkáját követően – tizenkét férfit vett őrizetbe, valamint több száz millió forint értékben készpénzt és vagyontárgyakat foglalt le. A gyanú szerint egy szegedi család és ahhoz kapcsolódó emberek alkotta bűnszervezet tagjai Csongrád megyében beszervezett prostituáltakat futtattak Franciaország több városában, így Bordeaux-ban, Nizzában és Strasbourgban. A bűnszervezet irányításával gyanúsított férfinak sikerült megszöknie.

Hírdetés

Luxusingatlanokat vettek a semmiből

A gyanú szerint a két nő – akik a bűnszervezet szökésben levő vezetőjének hozzátartozói –, két nagy értékű szegedi ingatlan megvásárlásában vettek részt 2014-ben és 2015-ben, miközben semmilyen legális jövedelemmel nem rendelkeztek. A gyanú szerint az ingatlanok megszerzéséhez szükséges forrást a bűnszervezet biztosította.

Májusban és júniusban – szintén a bűnszervezettel kapcsolatban álló – testvérpár, illetve egy férfi ellen is indult eljárás hasonló bűncselekmények miatt.

A csoportvezető ügyész közölte, a határokon átnyúló bűncselekmények elleni fellépést összehangoló uniós szervezet, az Eurojust koordinálása mellett a bűnszervezet tevékenységének felderítésére közös francia-magyar nyomozócsoport jött létre. Kezdeményezték, hogy egy évvel hosszabbítsák meg a francia vizsgálóbírókat, ügyészeket és nyomozókat, valamint magyar ügyészeket és nyomozókat összefogó csoport működését, mert a bűnszervezet működésével kapcsolatban további bűncselekmények gyanúja merült föl.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »