Orlando Gill egyetlen este alatt világhírű lett. Remekül védett a németek ellen a 120 percben, majd még inkább parádézott a szétlövésben, két lövést is hárított. Oroszlánrésze volt a paraguayi válogatott továbbjutásában.
Az Albiroja történelmet írt a 2026-os világbajnokságon azzal, hogy tizenegyespárbajban kiejtette Németországot, és bejutott a nyolcaddöntőbe.
„Hatalmas izgalom, kiváltság; kiejtettünk egy bajnokot. Ez az egész nemzetnek szól” – jegyezte meg a bostoni mérkőzés után.
A paraguayi válogatott történetének leghíresebb kapusa, José Luís Chilavert korábban kritizálta Gustavo Alfaro szövetségi kapitányt, aki a világbajnokság előtt úgy döntött, hogy Gill legyen az első számú kapus.
A kapus felesége, Melissa Ávalos reagált Chilavert kritikájára néhány nappal ezelőtt, felfedve, milyen áldozatokat kellett a férjének meghoznia, miután a fiuk, Lautaro négy évvel ezelőtt a világra jött.
A kisbaba éppen akkor született, amikor édesapja profiként megtette első lépéseit szülővárosa csapatában, a paraguayi CS San Lorenzóban. Akkoriban szűkös volt a pénz, a családnak meg kellett küzdenie a megélhetésért. Ráadásul a baba egészségügyi problémákkal küzdött ebben az időszakban, ami még nagyobb anyagi terhet rótt a családra.
„Amikor Lauti megszületett, semmink sem volt, és Orlando eladott mindent, amit csak tudott, s ami a futballhoz kötötte, hogy fedezze a kiadásokat. A fiunk az életéért küzdött, és az apja mindig ott volt! Mindent eladott – eladta az utánpótlás-válogatottban viselt mezét, eladta a felszerelését, a cipőit. Szó szerint MINDENT eladott!” – osztotta meg felesége Instagram-fiókján.
Melissa Ávalos így zárta gondolatait: „Annyira mély volt a bánatunk, hogy imádkoztunk és sírtunk Istenhez azért, amit ma átélünk, és Ő teljesítette a kívánságunkat. Nem volt könnyű – és semmi sem lesz az –, de szeretettel és áldozattal bármi lehetséges… Remélem, az egész világ tudja, milyen nagy szíved van, és mennyire vágysz arra, hogy tovább fejlődj! A fiad és én szeretünk téged és büszkék vagyunk rád!”
Még maga Orlando Gill sem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan felemelkedik a csillaga. 2024 elején klubot váltott – a paraguayi San Lorenzóból az argentin San Lorenzóhoz szerződött –, és egy teljes évet a tartalékcsapatban töltött.
Ottani kiemelkedő teljesítménye alapján debütálhatott Damián Ayude vezetőedző csapatában az év utolsó mérkőzésén. 2025-ben ő lett az első számú kapus.
Azóta az argentin futball egyik legjobb kapusává vált, és kulcsszerepet játszott abban, hogy a fiatal játékosokkal teli gárda, becenevén a Ciclón elérje a 2025-ös Apertura elődöntőjét.
Gill azonban nem mindig állt a kapufák között kapuskesztyűben. 2012 és 2013 között, amikor még csak kezdte labdarúgó-pályafutását a 13 de Junio klubnál, középpályásként játszott. A paraguayi futball nagy szerencséjére aztán mégis kapus lett.
„Hihetetlenül érzelmes pillanatok voltak, nagyon kemény mérkőzés volt. A kezdetektől fogva tudtuk, hogy mindenhonnan támadni fognak minket, de sikerült ellenállnunk a nyomásnak, és megszereznünk a vezetést. Ugyan kiegyenlítettek, de mi kitartottunk, és megnyertük a tizenegyespárbajt” – mondta.
A tizenegyesekkel kapcsolatban a kapus elmondta: „Minden játékost és minden részletet elemeztünk, hála Istennek, két tizenegyest sikerült hárítanom – ez kulcsfontosságú volt a továbbjutásunk szempontjából.”
Aztán hozzátette: „Megtiszteltetés; kiütöttünk egy igazi bajnokot. A diadalt az egész paraguayi népnek ajánlom, és különösen egy unokaöcsémnek, aki nehéz időszakon megy keresztül, kórházban van. Azt mondtam, hogy ha engem választanak a meccs legjobbjának, ez a kitüntetés őt illeti majd.”
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


