Csak a szokásos történet: Kolozsváron megint semmibe vették a magyar közösséget, a magyar nyelvet és a történelmi tényeket, amikor kizárólag román nyelvű emléktáblát helyeztek ki a vasútállomás falára a Nagyvárad–Kolozsvár vasútvonal átadásának 150. évfordulóján.
Pedig hát azt nehéz lenne letagadni – bár igény minden bizonnyal lenne rá –, hogy egyrészt a vasútvonalat a magyar állam építtette a saját területén, másrészt pedig azt, hogy a városban jelenleg is nagy számú, több tízezer fős magyar közösség él.
Igaz, ennek az emléktáblának a felállítói elegánsabban viselkedtek, mint a néhány évvel ezelőtt ugyancsak a kincses város pályaudvarára kihelyezett másikéi, amelyen az állomásfőnökök nevét tüntették fel, a kényelmetlen múltat pedig azzal a frappáns megoldással tüntették el, hogy az 1945 előtti időszak vezetői kapcsán csak annyit írtak: ismeretlenek.
Most ugyanis legalább meghívták a Magyar Államvasutak képviselőjét is, lehetővé téve, hogy az építtető magyar fél is a nyilvánosság elé tárja az évfordulóval kapcsolatos gondolatait. Ez azonban legfeljebb csak néhány, az eseményről beszámoló sajtóorgánum lapjain marad majd meg. Az utókor azonban azzal szembesül az állomás környékén járva, hogy kizárólag egynyelvű tábla örökíti meg az évfordulót. (Már ha nem indul mozgalom annak érdekében, hogy kerüljön ki a magyar nyelvű tábla is.)
Mindez természetesen nem más, mint a románok erdélyi szimbolikus térfoglalásának újabb lépése, amellyel ismét csak azt jelzik, kik is az urak ma a Kárpátok koszorúján belüli területek keleti részeiben. És még csak nem is kell zsigeri rosszindulatot feltételezni: a román illetékesek fejében meg sem fordul, hogy egy vegyes lakosságú, jelentős őshonos magyar lakossággal is rendelkező településen illene kétnyelvű feliratokat, emléktáblákat kihelyezni. Hiszen az egységes és oszthatatlan nemzetállam szellemében szocializálódtak, amely kimondja, hogy az ország a románoké, és csak az ő nyelvük lehet hivatalos benne.
Minden bizonnyal ez a szocializációs háttér játszhatott közbe abban a szintén kolozsvári, nem kevésbé vérlázító esetben is, amikor a román bíróság mondta ki: egy vegyes házasságból származó, a magyar édesanya által magyar, a román édesapa által román óvodába íratni szánt gyereket azért kell román óvodába küldeni, mert ha az állam hivatalos nyelvén tanul, könnyebben érvényesül majd.
Sokszor hallhattuk már ezt az „érvelést” a magyar fiatalok romániai érvényesülése fölötti „aggodalmukban” krokodilkönnyeket hullató románoktól, akik afölött sopánkodnak, hogy a „szegregált”, kizárólag magyar tannyelvű óvodákban, iskolákban és egyetemeken a magyar diákok nem ismerkednek meg kellő mértékben a román nyelvvel, emiatt később nem tudnak majd helyt állni a munka mezején.
Holott éppen hogy az anyanyelven való tanulás révén tudja bárki a lehető legjobban elsajátítani a megtanulandó tananyagot. A magyar fiatalok hiányos romántudásáért pedig éppen hogy a román állam felelős, mivel hosszú évtizedekig nem volt hajlandó idegen nyelvként tanítani a románt a magyar diákoknak, ehelyett ugyanazon tankönyvekből, ugyanazon követelmények szerint kellett tanulniuk, mint az azt anyanyelvként beszélő román diákoknak.
Különösen bornírt a bírósági ítélet egy vegyes házasságban született gyerek esetében, aki amúgy is mindkét szülőjével annak anyanyelvén értekezik. Bár ismét csak szerencsésnek nevezhetjük a helyzetet, hogy Romániában nincs precedensjog, azért ennek az ítéletnek beláthatatlan következményei lehetnek. Hiszen egy ilyen bírósági döntést lobogtatva frontális támadást lehetne indítani a teljes magyar oktatási rendszer ellen, arra hivatkozva, hogy a román igazságszolgáltatás is kimondta: „hátrányos” helyzetben vannak azok a magyar diákok, akik az anyanyelvükön tanulnak.
Ezen közelmúltbeli kolozsvári történések fényében megállapítható: nem túlzóak azok a kijelentések, amelyek szerint Romániában továbbra is rendszerszintű hadjárat zajlik az őshonos magyar közösség anyanyelvi jogai és a magyar nyelvű oktatás ellen.
Ez pedig sürgős reakciót követel a parlamenti képviselettel rendelkező, illetve arra törekvő magyar pártok részéről. A sodródás helyett stratégia kidolgozását arra, hogyan lehet fölvenni a jogi és egyéb jellegű küzdelmet ez ellen a folyamat ellen, amely során a kifelé européernek és kisebbségbarátnak mutatkozó, minden brüsszeli és washingtoni mantrát hűségesen szajkózó Románia valójában folyamatosan egy őshonos európai közösség ellehetetlenítésére és felszámolására törekszik.
Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »
