A SEMMI HÁBORÚJA

Nem kell valódi néger ahhoz, hogy elnyomják, bőven elég a virtuális néger is.A világ egyre gyorsuló elhülyülésének ékes példájaképpen, vasárnap tüntetést rendeztek Budapesten a négereket érő elnyomás ellen. Lévén, hogy kis hazánkban nem nagyon vannak négerek, úgy véltem az előző bejegyzésben, hogy el fog maradni ez a dzsembori. Tévedtem. Nem kell valódi néger ahhoz, hogy elnyomják, bőven elég a virtuális néger is. Ezen virtuális négerek lebegtek a tünci résztvevőinek szeme előtt, mikor összegyűltek, hogy gátat vessenek az intézményes és ugyancsak virtuális rasszizmusnak. A happening fő szervezője és előadója Komáromy Gergő alias Gregory G Ras (Anyám borogass!) volt, a híres ligetvédő és kéménymászó. Az esemény egyben az ő nagy visszatérése volt a közszereplésbe, hiszen, hál’Istennek, már-már kezdtük elfeledni. A fellépéséhez, ez alkalommal, nem a megszokott módon, a nagy kedvencemet, a Koszlidércet választotta partnerül, hanem egy félvérnek tűnő leányzót. (…)NEM TÖRTÉNT HÁT TULAJDONKÉPPEN SEMMI ÉRDEKES VAGY JELENTŐS.Van itt azonban valami, amiről tán érdemes néhány szót ejteni. Ez pedig nem más, mint a mostanában oly sokat emlegetett globalizáció. Sokféle értelemben használják a „globalizáció” szót, mi, itt és most, a hülyeség globalizálódásával kívánunk foglalkozni, mert szép új világunkban elmúlt már a lokális hülyeség kora.A globalizáció szó magában foglalja az univerzalitást. Leegyszerűsítve azt jelenti, hogy vannak dolgok – sőt, szinte minden dolog –, melyek egyaránt jók, kívánatosak, vagy éppen elvetendők, és a világ minden táján, Kamcsatkától, a Jóreménység-fokán át Patagóniáig egyformán kezelendők és értendők. Ilyen gondolat például, hogy a liberális demokrácia egyformán a legjobb az eszkimóknak a sarkkörön és a nyam-nyam négereknek a kongói dzsungelben, de ugyanilyen, bár kevésbé fennkölten univerzális dolog a Coca Cola is, vagy a farmernadrág.EZT AZ UNIVERZALIZMUST MA MINDEN HALADÓ MÉLY HITTEL VALLJA, ANNÁL IS INKÁBB, MERT EREDETI GONDOLAT MÉG NEM JUTOTT ESZÜKBE.Ennek következtében aztán, ha Amerikában letérdelve csókolgatja a haladás a négerek lábát, akkor ez mindenütt másutt is kívánatos, mi több, kötelező. Nem baj, hogy nincsenek négerek, akkor majd azt mondják, hogy ha és amennyiben lennének, akkor ők rituálisan nyalogatnák a lábukat. (Mondjuk a nem létező néger lába legalább nem büdös.) És ennek a szándéknak kinyilatkoztatása bőven elég a jóemberség megéléséhez.Az, hogy ez nyilvánvaló valóságtagadás, és mint ilyen, hülyeség, az egyáltalán nem zavarja őket, hiszen látták a tévében és olvasták a Twitteren is.AZ IFJÚSÁG BÁJOS OSTOBASÁGÁVAL MENNEK TEHÁT TÜNTETNI A NEM LÉTEZŐ NÉGEREK NEM LÉTEZŐ ELNYOMÁSA ELLEN.Egyébként amúgy sincs jobb program délutánra és biztosan lesznek ott jó csajok is. Nem is lenne ezzel semmi baj, gondolnánk, majd kinövik.Van azonban egy súlyos probléma. Minden ostobaságnak vannak ugyanis vámszedői, sokan és sokfélék. Ahol vannak növényevők, ott lesznek ragadozók is. A primitívebbek, szerte a fejlett nyugaton, egyszerűen fosztogatásra, gyújtogatásra és más csínyek elkövetésére használják fel a divathullámot, miközben – minden bizonnyal – magukban jót röhögnek azokon, akik komolyan gondolják a dolgot. Az egy fokkal „fejlettebbek” a fehérek iránt érzett, valóban fajgyűlölő érzelmeiket élik ki, mikor letérdeltetnek egy szerencsétlen fehér nőt, hogy bocsánatot kérjen tőlük.(…)A POSZTMODERN POLITIKÁBAN MÁR NEM HAZUDNAK, A SZÓ KLASSZIKUS ÉRTELMÉBEN, MIKOR VALAMI TÉNYEKET FERDÍTENEK EL, HANEM EGY EGY KOMPLETT ÁLVALÓSÁGOT KREÁLNAK.Olyat például, amelyben vannak virtuális négerek, akiknek virtuális elnyomása ellen folytatnak „harcot”, melyet aztán könnyedén meg is nyernek, hiszen ami nincs, az könnyedén legyőzhető. Ez a semmi háborúja.Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »