A SEMMI HÁBORÚJA

Nem kell valódi néger ahhoz, hogy elnyomják, bőven elég a virtuális néger is.A világ egyre gyorsuló elhülyülésének ékes példájaképpen, vasárnap tüntetést rendeztek Budapesten a négereket érő elnyomás ellen. Lévén, hogy kis hazánkban nem nagyon vannak négerek, úgy véltem az előző bejegyzésben, hogy el fog maradni ez a dzsembori. Tévedtem.Nem kell valódi néger ahhoz, hogy elnyomják, bőven elég a virtuális néger is. Ezen virtuális négerek lebegtek a tünci résztvevőinek szeme előtt, mikor összegyűltek, hogy gátat vessenek az intézményes és ugyancsak virtuális rasszizmusnak. A happening fő szervezője és előadója Komáromy Gergő alias Gregory G Ras (Anyám borogass!) volt, a híres ligetvédő és kéménymászó. Az esemény egyben az ő nagy visszatérése volt a közszereplésbe, hiszen, hál’Istennek, már-már kezdtük elfeledni. A fellépéséhez, ez alkalommal, nem a megszokott módon, a nagy kedvencemet, a Koszlidércet választotta partnerül, hanem egy félvérnek tűnő leányzót.(…)A kiváló kéményrehágó aztán azt találta mondani az egybegyűlteknek, hogy az „emberi természet” ellen kívánnak küzdeni. Ezt később egy, a mértékadó 24.hu videójában a másik szellemóriás, Tordai képviselő úr is megerősítette, aki az „emberek gondolkodásmódját” kívánta megváltoztatni. Ő – mint kívülálló – úgy tűnik, rossz véleménnyel van a gondolkodásról. Nem csodálkozunk e kijelentéseken, hiszen a baloldalt – mióta létezik – mindig az emberek akadályozták nagyszerű eszméik megvalósításában, ezért aztán megpróbálták őket megváltoztatni, és ha nem sikerül és ha módjuk volt rá, irtották őket szorgosan.Természetesen volt térdre borulás is, ki nem hagyták volna, hiszen látták a médiában, hogy Amerikába most ez a trendi az elmebetegek között. A dzsembori végezetül laza piknikezésbe oldódott fel, a résztvevők, miután megítélésük szerint adtak egy pofont a rasszizmusnak, elégedetten beszélgetve lófráltak a zöldben. Bizonyára a világforradalom következő etapját beszélték meg.(…)EZT AZ UNIVERZALIZMUST MA MINDEN HALADÓ MÉLY HITTEL VALLJA, ANNÁL IS INKÁBB, MERT EREDETI GONDOLAT MÉG NEM JUTOTT ESZÜKBE.Ennek következtében aztán, ha Amerikában letérdelve csókolgatja a haladás a négerek lábát, akkor ez mindenütt másutt is kívánatos, mi több, kötelező. Nem baj, hogy nincsenek négerek, akkor majd azt mondják, hogy ha és amennyiben lennének, akkor ők rituálisan nyalogatnák a lábukat. (Mondjuk a nem létező néger lába legalább nem büdös.) És ennek a szándéknak kinyilatkoztatása bőven elég a jóemberség megéléséhez.Az, hogy ez nyilvánvaló valóságtagadás, és mint ilyen, hülyeség, az egyáltalán nem zavarja őket, hiszen látták a tévében és olvasták a Twitteren is.AZ IFJÚSÁG BÁJOS OSTOBASÁGÁVAL MENNEK TEHÁT TÜNTETNI A NEM LÉTEZŐ NÉGEREK NEM LÉTEZŐ ELNYOMÁSA ELLEN.(…)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »