A Selye János Gimnázium tanulóinak sikerei a Curie Környezetvédelmi Emlékverseny szlovákiai döntőjében

A Selye János Gimnázium tanulóinak sikerei a Curie Környezetvédelmi Emlékverseny szlovákiai döntőjében

A Curie Környezetvédelmi Emlékverseny első három fordulóján legmagasabb pontszámot elérő, sikeresen továbbjutó öt Selye gimis csapat újfent megmérethette tudását a verseny területi döntőjén, amelyre március 7-én került sor a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának Biológia Tanszékén.

A verseny főtémája idén a Duna-Ipoly Nemzeti Park, a környezetvédelem, illetve a vízvédelem volt. A területi döntő során egy elméleti tudást felmérő feladatsor és egy gyakorlati rész várt a diákokra, ennek során egy kísérletet kellett elvégezni, melyhez különböző anyagok és eszközök álltak rendelkezésre, például meszes vízzel töltött üvegpoharak, egy lombikban indikátor és ásványvíz. A kísérlet befejeztével pedig írásban kellett kifejteni, hogy milyen reakciót hoztak létre, illetve megindokolni azt.

Fotó: Selye János Gimnázium

A Selye János Gimnázium diákjai közül a 9–10. évfolyamosok kategóriájában 2. helyen a MED csapata végzett, ezt a csapatot Szenczi Máté (II. A), Mácsai Emma (II. C) és Olegra Koloman Dániel (II. D) alkotta.

4. helyen végzett a Cincérlesők csapata: Sulczi Réka (II. B), Szlatki Áron (II. B) és Németh Zsófi (II. B).

Hírdetés

5. helyezést ért el a Bicskás Föci néven versenyző csapat: Újj Dávid (I. D), Balkó Norbert (I. D) és Kovács Áron (I. D).

Továbbá sikeresen szerepelt és a 6. helyen végzett a LaposFöldHívők csapata: Ördögh Zsófia (II. B), Mézes Bence István (I. A) és Décsi Csanád Noel (II. B).

A 11–12. évfolyamosok kategóriájában 4. helyezést ért el a Levélőrök csapata: Csehy Flóra (III. C), Gál Rebeka (III. C) és Kajtor Kyra (I. B).

A csapatokat Kovács Zsuzsanna földrajz szakos tanárnő készítette fel. Minden csapat nevében szeretném megköszönni a tanárnőnek a rengeteg ránk szánt idejét, folyamatos támogatását és segítségét, akinek felkészítő óráin nemcsak sokat tanultunk, de mindig jól is éreztük magunkat.

A területi döntő során elhangzott a verseny mottója is: „Védjük meg? Védjük meg!” A mottó kétségkívül természeti értékeinkre vonatkozik. Hiszen mit ér az emberi civilizáció, ha nem becsüli a természetet, mely mindannyiunk anyja?

Csehy Flóra/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »