A séi templom felépülésének 125. évfordulójára készülve falumissziót szerveznek a településen

A séi templom felépülésének 125. évfordulójára készülve falumissziót szerveznek a településen

2026. szeptember 14-én lesz 125 éves a séi Szent Kereszt felmagasztalása templom. A templom történetéről és az évfordulót megelőző egy év programkínálatáról Pezenhófer György, az ünnepi rendezvénysorozat egyik főszervezője beszélt a Szombathelyi Egyházmegye munkatársának.

– Szeptembertől egy éves programmal készül a séi egyházközség a templom építésének évfordulójára. Mit lehet tudni a 125 évvel ezelőtti építés körülményeiről?

– A 19. század végére olyan rossz állapotba került a korábbi – a jelenlegi temető környékén lévő – templom, hogy elődeink úgy határoztak, nem azt újítják fel, hanem – a régi templom bontásából származó építőanyagokat is felhasználva – egy újat építenek. Jól jelzi az egyetértést, az összefogást, hogy jelentős közadakozásból, mindössze 5 hónap leforgása alatt sikerült felépíteni a jelenleg is látható épületet. A Vasvármegye 1901. június 31-ei száma a következőket írta az adományokról: „Nagym. Ernuszt Kelemen szeretett kegyurunk ajándéka 20 ezer darab tégla és 400 korona, nagys. Gotthárd Sándor herényi nagybirtokos az építkezéshez elegendő fövényt, idsb. Németh József seéi lakos az építendő új templom részére saját telkéből elegendő helyet, azonkívül villámhárítót ajándékozott.” A korabeli újság részletesen leírja a kisebb adományokat is, valamint kifejezi az akkori egyházközség köszönetét a jószívű segítségért. A munka Varga József rohonci (ma Ausztria, Rechnitz) építőmester tervei és irányítása alapján kezdődött el.

– Mit üzen a séiek templomukhoz való ragaszkodása?

– Talán azt, hogy valamit felépíteni, létrehozni csak nemes céllal érdemes: valamiért, és nem valami ellen. Könnyen elragadhat minket a mai kornak ez a téves felfogása, de mi, séiek jó példát kaptunk. Tanulnunk kell belőle és újra meg kell valósítanunk. Akkor templomot kellett építenie egy erős közösségnek, most a templomban kell összehozni egy erős közösséget. Ma ez éppoly nehéz, mint akkor volt.

– Sokan szeretnék, ha a templom újra közösségi hellyé válna, hogy a hit fontos szerepet játsszon az emberek életében. Sében ez megvalósult? Mit tesznek azért, hogy ez így legyen?

Hírdetés

– Például falumissziót hirdetünk. Három célt fogalmaztunk meg, a legfontosabb, hogy megerősítsük a jelenleg is a közösséghez tartozó embereket abban, hogy jó helyen vagyunk és jó együtt lenni. A Séi Egyházközség a toronyi plébániához tartozik Bucsuval és Dozmattal együtt, így a másik fontos célunk a négy település templomi közösségeinek összekovácsolása, a programokon keresztül való megerősítése. Harmadrészt szeretnénk, hogy azok, akik csak néha, alkalomszerűen jönnek vagy egyáltalán nem vettek még részt az egyházközség életében, eljönnének a programjainkra és ezáltal megismernénk egymást. Sok tervünk van erre az évre, bízunk abban, hogy mindegyiket sikerül megvalósítanunk.

– Az évforduló kapcsán milyen programokra hívják az embereket?

– Előadásokat, tanúságtételeket, lelkigyakorlatot, koncerteket szervezünk. Vendégünk lesz Mező Misi, Pindroch Csaba, Dolhai Attila, Uzsalyné Pécsi Rita, Bedő Imre, Martos Levente Balázs segédpüspök. De érkeznek hozzánk volt plébánosaink is, és lesznek miseközvetítések is, valamint a séi templom harangja üti majd a delet a Kossuth Rádióban. Ezekről az időpontokról a közösségi médián és szórólapokon keresztül értesítjük majd a falubelieket és a környéken élőket egyaránt.

A falumisszió programjairól részletesen az esemény kapcsán létrehozott Facebook-oldalon tájékozódhatnak.

A programsorozat első eseménye szeptember 14-én 10 órakor a séi Szent Kereszt felmagasztalása templomban bemutatott szentmise lesz, amelyet a Kossuth Rádió és a Magyar Katolikus Rádió is közvetít.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »