A segítség hazafias kötelesség

A segítség nem áldozat, hanem hazafias kötelesség, és a szavaknak csak akkor van értéke, ha azokat tettek követik – hangsúlyozta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a kárpátaljai magyarság megsegítésére rendezett jótékonysági gálahangversenyen vasárnap, a Pesti Vigadóban.

Az MMA elnöke felidézte, hogy a Vigadó épületében egész vasárnap jótékonysági programokat tartottak; délelőtt az irodalom „idézte meg az összetartozás szellemét zenei kísérettel”, majd gyermekek számára vetítettek rajz és animációs filmeket, rendeztek táncházat, este pedig gálakoncertre várták a segíteni vágyókat.

Kiemelte: a gyűjtőakció segítségével befolyt összeget a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány közreműködésével az ottani magyar művészeti iskolákban tanuló gyermekek és családjaik támogatására ajánlják fel.

„Példa ez a nap arra, hogy a művészet jótékony szelleme miként adhat a materiális jótékonyság számára erkölcsi indoklást” – tette hozzá.

Hírdetés

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság történelmének egyik legsúlyosabb válságát éli át ebben az időszakban, annak ellenére, hogy ezekből a válságokból és nehézségekből az elmúlt száz évben is bőven kijutott a közösségnek. „Sorsunkat talán a legjobban az jellemzi, hogy a nagyapám az Osztrák-Magyar Monarchiában született, édesapám Csehszlovákiában, én a Szovjetunióban, a fiam pedig Ukrajnában úgy, hogy nem költöztünk sehová szülőfalunkból.”

Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani háború súlyos pénzromlást és nagyfokú létbizonytalanságot hozott magával, amely a kinti magyar közösséget gyakorlatilag „afrikai életszínvonalra” vetette vissza.

Kiemelte: a kárpátaljai magyarság szülőföldjén, de továbbra is a nemzet részeként kíván fennmaradni, ehhez azonban fenn kell tartania oktatási rendszerét és művészeti képzéseit.

A jótékonysági nap délelőttjén a színházművészeti tagozat tagjai Farkas Árpád, Ferenczes István, Grendel Lajos, Kányádi Sándor, Király László, Tőzsér Árpád, Vári Fábián László, Ágh István, Czakó Gábor, Kiss Anna és Temesi Ferenc műveiből olvastak fel. A népzenei és néptáncműsorban fellépet mások mellett a Vasas Táncegyüttes Obsitos Csoportja, az Ürömi Bot-ladozók Táncegyüttes, a Csepel Táncegyüttes, a Zalka-Bólyai Táncegyüttes, a Tököl Táncegyüttes és Kóló zenekar, a Duna Művészegyüttes szólistái, a nyárádszeredai Bekecs Együttes, valamint a kárpátaljai Borzsavári Népi Együttes, a gálakoncerten pedig a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekara adott elő részleteket Georges Bizet és Erkel Ferenc műveiből.

Hunhír.info – MTI


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »