A Securitate besúgója volt a Debreceni Egyetem tanára?

Együttműködött a román kommunista diktatúra rettegett titkosrendőrségével Fátyol Rudolf hegedűművész. Ezt a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) állapította meg. A művész fellebbezett a minősítés ellen, de a román legfelsőbb bíróság kedden jogerősen elutasította a keresetét

Fátyol Rudolf Erdély és Románia egyik legismertebb hegedűművésze, külföldön is gyakran koncertezik. Szólókarrierje mellett a szatmárnémeti (Satu Mare) Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója, valamint tanít a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. Az egyetem honlapja szerint Fátyol a Vonós Tanszék főiskolai docense.

Hírdetés

Romániában a művész 2011-ben megkapta a kultúra területén adható legmagasabb állami kitüntetést. Ugyanettől az évtől pereskedett a CNSAS-szal, mint most kiderült, sikertelenül.

A maszol.ro az ügy kapcsán megemlíti, hogy az 58 éves Fátyol mestere a nem kevésbé híres nagybátyja, a 2004-ben Kolozsvárott elhunyt Ruha István hegedűművész volt.

Romániában a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács hivatalból átvilágítja az állami intézményvezetők múltját. A Fátyoléhoz hasonló minősítést akkor adnak ki, ha az egykori kommunista titkosszolgálat dokumentumai alapján megállapítható, hogy az illető személy politikai rendőri tevékenységet végzett. Egy 2008-as alkotmánybírósági határozat értelmében a CNSAS döntéseit minden esetben bíróságnak kell megerősítenie.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »