A sebességhatárokat emelik, a büntetéseket nem

A sebességhatárokat emelik, a büntetéseket nem

2025. március 31-re ígéri a Lázár János-féle Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), hogy „a kormány által beterjeszthető” formába önti az új KRESZ-t. Hónapok óta öt munkacsoportban dolgoznak a tárca és a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) munkatársai számos külső szakértővel (például a rendőrséggel) együtt az új jogszabálytervezeten és a hozzá kapcsolható egyéb szabályozásokon – írja a vezess.hu.

A portál által megismert tervezett változtatások a következők:

Sebességhatárok – egészen konkrét (és az elhangzottak alapján szinte eldöntött) javaslatnak tűnik az autóbuszok, tehergépkocsik és járműszerelvények lakott területen kívüli, 90 km/órás sebességhatárának a bevezetése. (Eddig számukra 70 km/óra volt a limit.) Sőt, a 2,55 méter szélességet el nem érő mezőgazdasági vontatók (traktorok) pótkocsi nélkül és lakott területen kívül 60 km/órás maximális sebességének a megengedése is terv. A jelenlegi elképzelések szerint a KRESZ átírói meghagynánk a 130 km/órás sebességhatárt az autópályákon, azonban ezzel párhuzamosan megadnák a lehetőségét az útkezelőknek arra, hogy bizonyos sztrádaszakaszokon 140 km/órás tempót engedjenek.

Követési távolság – itt szeretnék másodperces szabályozással kiegészíteni a mostani KRESZ-t. Egy konkrét példa erre, hogy autópályán a tervek szerint kötelező lesz két másodperces távolságban követni az előttünk haladót. Két másodperc reakcióidő azt jelenti, hogy 130 km/órás sebességnél ennyi idő alatt 72,2 méter a megtett távolság, ez nagyjából megegyezik a mostani sztrádás útburkolati jelek közötti útszakasszal. Lakott területen kívül egyéb úton egy másodperc a javaslat.

Vészfékezés – ez alatt nem a „büntetőfékezés” értendő. „Az elöl haladó vészfékezése esetén is meglehessen állni” – így hangzik a javaslat a követési távolsághoz kapcsolódóan.

Indexelés – az új KRESZ-részletszabályok az irányjelzés időtartamára vonatkoznak majd.

Dudálás – változás lesz, hogy hangjelzés, dudálás „rövid ideig adható” figyelemfelhívás érdekében, de csak balesetveszély esetén, a baleset megelőzése miatt.

Vészvillogó – itt a sokak által alkalmazott szokást követi a jogalkotó, hiszen manapság is váratlan helyen hirtelen megálláskor sokan vészvillogóval jelzik a mögöttük érkezőnek, hogy figyeljen, határozottan lassítson. A jelenlegi tervek szerint bekerül az új KRESZ-be, hogy balesetmegelőzés miatt „adható”. Csalni azonban továbbra sem lehet a dupla indexszel, mondjuk szabálytalan parkolást leplezni.

Hírdetés

Kivilágítás – a járművezetők mindegyikét érintő változás is lesz. A tervezet szerint az új KRESZ bevezeti a „valamennyi járműre vonatkozó mindenkori kivilágítás kötelezettségét, kötelezővé teszi a távolsági fényszóró használatát lakott területen kívül a láthatóság korlátozottsága esetén (de kivétellel és megkötéssel)”.

Kaszkadőrvezetés – többször elhangzott ez a hangsúlyozottan nem jogi fogalom, amely alatt a drifteléshez és a sűrű forgalomban haladók közötti szlalomozáshoz hasonló, veszélyes járművezetői magatartást értettek. Ezek jelenleg sem engedélyezettek, de egyértelműbbé kívánják tenni a tiltásukat az új KRESZ-ben.

A büntetési tételek emelése azonban nem szerepel az ismertetett tervek között, holott az elmúlt időszakban több felelőtlenül, nem egy esetben ittasan, vagy bedrogozva vezető sofőr okozott súlyos balesetet.

A Jobbik lecsapna a részeg és betépett vezetőkre

A Jobbik ezért a Btk. szigorítására vonatkozó javaslatot nyújtott be az Országgyűlésben.

"Nemcsak fegyverrel, gépjárművel is lehet gyilkolni, épp ezért törvénymódosító javaslatot nyújtottunk be annak érdekében, hogy aki ittasan vagy bármilyen tudatmódosítószer hatása alatt, jelentősen túllépve a megengedett sebességhatárt okoz halálos balesetet, azt büntessék úgy, mintha szándékos emberölést követett volna el" – írja hétfői sajtóközleményében az ellenzéki párt.

"Nem gondatlanságból, hanem szándékosan drogozza be magát az, aki így ül volán mögé"

-mutat rá a Jobbik.

A párt szerint

"nincs bocsánat az ilyen embereknek. A lehető legszigorúbb büntetésben kell, hogy részesüljön az, aki a társadalmi együttélés szabályaival ilyen súlyosan szembeszegül: drogosan, bódultan, a sebességhatárt messze túllépve veszi el mások életét".


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »