Folytatva előző írásomban megkezdett Horthyt és a cenzúrát taglaló gondolatsoromat, előhozakodom a legnagyobb durranással.
1939-ben jelent meg dr. Lajos Iván százoldalas könyvecse: „Németország háborús esélyei a német szakirodalom tükrében” címmel. Vagyis egy esztendővel az ausztriai Anschluss és Csehszlovákia megszállása után. Egyértelműen a második világháború kezdetének első pillanataiban. A kommunista fogantatású, 1965-ben megjelent Magyar Életrajzi Lexikon szerint ez a nagy nemzetközi föltünést keltő könyv – ezt már én teszem hozzá: fölkeltette a németek figyelmét is. Legenda szerint maga Hitler tiltakozott Horthynál, és követelte a könyv azonnali bezúzását. Vagyis cenzurális betiltását. Ezt kétlem ugyan, hogy Hitler tiltakozott, de a német diplomácia minden bizonnyal hivatalosan nehezményezte ezt a művet.
Állítólag Horthy azt válaszolta volna Hitlernek: nem tehetem, mert Magyarországon sajtószabadság van. Azt írja a lexikon, hogy Lajos Iván „monarchista beállítottságánál fogva fordult szembe a nagy német gondolattal és a fasizmussal”. Vagyis ugyanabban a szellemben és neveltetéssel, amit Horthy is képviselt. Zárójelben még hozzáteszi a lexikon, hogy a „hatóságok elkobozták a könyvet”. Ám ez az akadémiai és kommunista lexikon hazudik. Ugyanis a könyvet nem kobozták el. Sőt. Tizennégyezer kötetes könyvtáramban őrzöm a kommunista hazugság cáfolatát. Címlapján: „Második kiadás (10-15 ezer példány), Pécs, 1939. Dunántúl Pécsi Egyetemi és Nyomda R.T. Pécsett. A nyomdáért felelős Wessely Károly igazgató”. Ennyit a bezúzott „Szürke könyv”-ről. A nácik nyilván az első kiadás ellen tiltakozhattak. Ám ha engedtek a német nyomásnak, és megsemmisítették, sőt mi több (!), betiltották a könyvet, hogyan jelenhetett meg második kiadásban és tizenötezer példányban? (Ma egy menő verseskönyvet ötszáz példányban adnak ki.) Jellegzetes Horthy-kori kettős játék: amíg a nácik nem szállták meg az országot, önvédelmi taktikából a hitlerista szellemű törvényeket meghozták ugyan, de nem hajtották végre.
Mégis, mi háborította föl a nácikat ennyire? Az a megsemmisítő leleplezés, amely két irányba döfött. Mindenekelőtt a nácizmus a népekre életveszélyes ideológiáját idézte meg szóról szóra. Paul de Lagarde-ot, a nácik szerint a legnagyobb német szellemet (aki minden bizonnyal hugenotta leszármazású volt), s Hitlert megelőzve prófétálta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia népeit, köztük a semmit sem érő magyarokat ki kell telepíteni távoli kolóniákra (akárcsak Sztálin a zsidókat és a doni kozákokat), és nem Afrikában, hanem itt, Közép- és Kelet-Európában kell gyarmatosítani, Németország tőszomszédságában. Vagyis Lajos Iván eredeti nemzetiszocialista idézetekkel dokumentálta, hogy a Lajtától keletre élő népeket (és nem csak a zsidókat) Hitler halálra ítélte, likvidálja.
A megsemmisítésre törő leleplezés mellett másik téma a győzelmi propagandától harsány hazugság cáfolata. Mégpedig német közgazdászok érvei által bizonyítva, hogy a német gazdaság erőtlen egy nagy háború támogatására. Csak egy példa. Mezőgazdaságuk termelése zsugorodik, miközben lakosságuk száma nő.
Többek között ezért sem rohanta le Magyarországot – éléskamráját. A jobbára zsidó törvények mellett, amellyel nyugtatták a nácikat, de azokat elszabotálták, ez is a zsidóság túlélését segítette. Ezért maradt meg a legtöbb zsidó nálunk, mert Hitler nem akarta semmiféle erőszakos akcióval kockáztatni mezőgazdasági hátterét. Német katonai szakértők szövegeivel bebizonyította Lajos Iván, hogy a nácik elvesztik a háborút. Őrületes náciellenes provokáció volt ez a kiadvány. De mi lett ezzel a pécsi, náciellenes publicistával? A német megszállók letartóztatták, Auschwitzba hurcolták, onnét azonban még hazatért, majd magas rangú minisztériumi beosztást nyert. Ám 1946-ban, amikor már a szovjet hadsereg biztosította a „rendet”, örökre eltűnt, mint Wallenberg. Ugyan hová tűnt el, és ki volt a varázsló? Egyet találhattok.
Érdemes elgondolkodni ezen.
(Folyt. köv.)
Szalai Károly – www.demokrata.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
