Tehát a kommunista történész, Ránki György által is elismert KÉNYSZERPÁLYA és a figyelmen kívül sohasem hagyható összefüggések, környülállások.
Tudjuk, a történelemírás a politika szolgálóleánya. Amit azonban még ma is mindig bolsevista utóhatásra művel sok „hitelesített” történelemhamisító, az minősítésre már nem is szolgálólány kategória, hanem közönséges repedtsarkú, kiflivégért önmagát árusító, utcasarki áltudóskodó ribanc. A Horthy-ellenes gyűlölködést az 1919-ben gőgös-ostobán megbukott és külföldre menekült kommunisták kezdték gerjeszteni és utórezgései mindmáig tartanak. Romsics Ignác „Horthy Miklós emlékezete” című esszéjében írja, hogy Horthy a „nemzeti eszme” és a „keresztény morál” szellemében lépett föl a Tanácsköztársaság utáni, szétkószált, szétdarabolt Magyarországon. „A véreskezű gyilkos” a bolsevista, talajt vesztett és egyáltalán nem demokratikus ellenzéke köreiben alakult ki. Két fő bukott irányzat forrásából fakadt ez a megítélés. Az egyik: Jászi Oszkár: Magyar Kálvária – magyar föltámadás című írásában állította, hogy a „Horthy-diktatúra” szavakban „a kereszténységet tette kormányzati elvvé, ám a valóságban az akasztófa, a deres, a kínvallatás vált a magyar közélet szimbólumává.” Közismert, hogy Jászi volt az, aki a környező nemzeteket, nevezetesen a szerbeket, a trianoninál nagyobb terület foglalására buzdította, s egy szava sem volt a kommunista terror ellen.
Az 1960-as években a televízióban dolgoztam. A párttitkár, Grósz Károly kitalálta, hogy készítsünk dokumentumfilmet Orgoványról, az orgoványi fehér rémtettekről. Még gyerekkoromban hallottam a kommunisták tényleges rémtetteit a Kecskemét körüli településen, s azt is tudtam, hogy ezt megtorlandó Francia-Kiss Mihály és néhány tiszti különítményes, akik a maguk indulatai szerint és Horthy tudta nélkül valóban kegyetlenkedtek. Kiszálltunk több kamerával, de a fölvett filmek teljesen „pártszerűtlennek” bizonyultak, mert a parasztok csak arra emlékeztek, hogy a keskeny dűlőutat szegélyező fasoron tízesével lógtak a parasztok, akiket a „börtönkabátos Lenin-fiúk” akasztottak föl, miután megkínozták őket. Még azt is elmondta egy csontig lefonnyadt öreg földmunkás, hogy amikor menekültek a „Lenin-fiúk”, a szomszédja szekerére rakattak föl minden kamrájukban található kolbászt, sonkát, szalonnát és a paraszttal hajtatták a kocsit. Ám sem a paraszt, sem a kocsi nem került elő. Egy hét múlva talán, a szomszéd hulláját megtalálták egy árokparton, de sem kocsi, sem ló, sem disznósonka. Amikor 1993-ban másodszor is a tévébe kerültem, utánanéztem, vajon megvan-e még ez a zárolt filmmaradvány az archívumban? Forgács László kabarészínész barátom felesége ott dolgozott, s baráti kérésemre megígérte, megkeresi. Néhány nap múlva azt közölte velem, kérjek tőle bármit, csak ezt ne, mert neki kellemetlen a dolog. Tetszenek érteni? A kommunizmus nem tudom hányadik bukása után!
A másik gonosz lyuk, amiből a Horthy-ellenes szél fújt, fájdalom, Gábor Andor humorista volt. 1918-ig a Millennium korának és Budapest nyugativá városodásának az egyik legjobb urbánus humoristája. Kabaréjelenetei ma is élvezhetőek. Amikor azonban elbolsevistásult, tehetségét, humorát elvesztette. Amit tajtékzó Horthy- és Magyarország- és keresztényellenes gyűlölettel pótolt. Jó képességű, tisztességes polgári kabaréíróból otromba kommunista méregfazékká változott.
(folyt.köv.)
Szalay Károly – www.demokrata.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
